ÚJ KÖNYV A MAGYAR HADERÕRÕL – A HAZÁÉRT 1848–2004

Már a kötet címének megválasztása sem volt véletlen: 1848-ban hazánkban, a március 15-én kitört forradalom diadalittas napjait nehezebb időszakok követték, s az egyre vészterhesebb kül- és belpolitikai események hatására gr. Batthány Lajos miniszterelnök május hónap során elrendelte tíz nemzetőr-honvédzászlóalj megszervezését, amelyek a későbbi dicső Honvédsereg első alakulatai lettek. Közülük a „Honvédi 1.-zászlóalj"-at Pest főváros fiaiból állították ki, s a részükre – „Gr. Batthyány Lajosnő" által – adományozott zászló szalagjára a következő feliratot hímezték: „A Hazáért". Napjainkban a Magyar Honvédség emblémáján ugyanezt a feliratot olvashatjuk, ami híven fejezi ki az utódok, a mai haderő küldetését is.

A két dátum a haderőszervezés történelmi léptékkel is jelentős fordulópontjait tükrözi: 1848 júliusában – amikor már nyilvánvaló lett, hogy az önvédelmi harc elkerülhetetlen –, az Országgyűlés megszavazta a katonaállítási törvényt, amivel lényegében bevezették az általános hadkötelezettséget, s az biztosította a Honvédsereg gyors megszervezését. 2004 novemberében pedig a Magyar Köztársaság Országgyűlése – béke idejére – megszüntette a hadkötelezettséget, az állampolgárok kötelező katonai szolgálatát.

Nos, e két dátum között eltelt 156 esztendő hadi történéseiről, küzdelmeiről, harcairól, csatáiról, a magyar katona dicsőséges tetteiről, kudarcairól, katonai vezetőkről és sok más, a múlt ködébe burkolt, de a Hazáért történt cselekedetről szól ez a könyv. Nem a szokványos módon íródott. Nagy tudású, képzett, tapasztalt hadtörténészek írták meg hét fejezetben a magyar haderő történetét, olyan katartikus évszámokhoz kapcsolódva, amelyek anno Magyarország, a magyar nemzet és a magyar haderő sorsát eldöntötték, de az is látható, hogy a széthullást, megszüntetést követően mindig volt újrakezdés, újjászervezés, még a legkritikusabb időkben is.

1848 – 1868 – 1918 – 1940 – 1944 – 1956 – 1990 – 2004

Úgy vélem, hogy itt és most nem szükséges e dátumok tartalmának részletezése. Annál is inkább, mert hiszen erről szól az egész kötet. És talán azt sem kell részletezni, hogy 1998 óta a mai Magyar Honvédség elődeinek tekinti az 1848 óta létezett valamennyi haderő-formációt, bármi is volt a megnevezése. Erre a Honvédsereg születésének 150. évfordulója adta az alkalmat, a társadalmi–politikai rendszerváltozás tisztító folyamata a lehetőséget. Azóta lehetséges összefüggéseiben vizsgálni a honvédség történetét, mivel akkor nyilváníttatott ki, hogy a magyar haderő mindenkor a Hazáért küzdött, azaz hon-védő volt.

Alig több mint másfél esztendő múlva – 2008 májusában – már a 160. évfordulóját fogjuk ünnepelni a honvédség 1848/49. évi szabadságharc idején vívott dicsőséges küzdelmeinek. Ugyanakkor kissé rezignáltan kell megállapítanunk, hogy még napjainkban sem rendelkezünk átfogó képpel a magyar haderő múltjáról, a magyar katona helytállásáról, amelynek gyökerei alapvetően történelmünk útvesztőiben keresendők.

Pedig milyen kifejező a HONVÉD szó, amely megnevezés a világon egyedül a magyar katonát illeti meg! S 1848 óta az ebből a szóból képzett szavak – honvédelem, honvédség, honvédeskü és a többi –, csakis a magyar haderővel függenek össze, ebből következően a honvédelmi miniszter kifejezés is kizárólag hazánkban használatos. Büszkék lehetünk történelmi múltunk és napjaink honvédjeire, a hon mai védelmezőire. A kötet legelső gondolatát idézve: Tisztelet és főhajtás mindazoknak, akik a magyar haderőben szolgálatot teljesítettek, s ha sorsuk úgy hozta, életüket áldozták a Hazáért, a magyar nemzet felemelkedéséért!

Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor a kötet egyik szerkesztőjének és a komplett nyomdai kézirat elkészítésére a Szaktudás Kiadó engem kért fel. Örömmel vállaltam a feladatot, annál is inkább, mert minden korábban megjelent, hasonló témájú kötettől eltérően ebben a könyvben csakis a katonai szempontok a mérvadók, s a politika csak annyiban jelenik meg a tanulmányokban, amennyire a politikai események, történések képezték a katonai cselekmények előzményeit. Ami természetszerűleg kikerülhetetlen, hiszen a haderő mindenkor a politika eszköze volt és az is marad.

Mind a szerzők, mind a szerkesztők kerülték a korábbi sztereotípiákat és kommentárokat, a cselekmények megítélését a könyvet kezébe vevő Olvasóra bízva. Ígérem, nem fognak csalódni. A tanulmányok tartalmasak, olvasásuk élvezetes, a több mint háromszáz kép, ábra, térkép és más függelékek forrásként is szolgálhatnak,
a kötet dizájnos szerkesztése és tördelése lehetőséget kínált az oldalt elhelyezett „lábjegyzetekben" egy másik kötetre való információ közlésére, ami a főszöveggel együtt rendkívül ténygazdaggá teszi a könyvet.

A kötetből kitűnik, hogy a magyar haderőnek mindenkor csak két haderőneme volt: a szárazföldi csapatok és a légierő–légvédelem. A szerzők számára egyértelmű volt, hogy a két haderőnem helyzetének alakulása adta meg a papírra vetett történések elemzésének az alapját. Legalább ilyen fontos tényezőnek tekintették az egykori honvéd főparancsnokok, vezérkarfőnökök, háborús időkbeli hadvezérek és a hadi cselekményekre hatással volt magas beosztású tábornokok, s az utóbbi „békés" hat évtized haderőnemi parancsnokainak életrajzi bemutatását is.

Ugyanakkor a kötet jellegéből adódóan, no és terjedelmi korlátok miatt nem is törekedhettünk a magyar haderő és a haderőnemek teljes körű, vertikális és horizontális bemutatására. Ez a munka még várat magára, talán a legújabb hadtörténeti kutatások anyagait és eredményeit felhasználva további munkák megjelenését is várhatjuk.
A szerzőknek és szerkesztőknek volt egy olyan szándéka is, hogy ráirányítsuk a figyelmet a nemzeti–katonai tradíciók megőrzésére, ápolására. Furcsa érzés volt azzal szembesülni, hogy mind a két haderőnemi parancsnokság 1961-től eredezteti magát, holott mind Székesfehérváron, mind Veszprémben jóval korábbra is „visszanyúlhattak" volna, ami valószínűleg még napjainkban is pótolható. Más – ma már NATO-szövetséges – haderőben, a szervezeti változásoktól függetlenül bátran viselik a nagy elődök nevét, így Franciaországban megtaláljuk a Bercsényi László marsall nevét viselő egykori huszárezred mai jogutódját, ami napjainkban már páncélos-felderítő szervezet, de katonái büszkén viszik tovább elődeik értékeiket, ápolják hagyományaikat. A jelenlegi helyzeten nálunk is célszerűnek mutatkozik mihamarább változtatni, rendezni lehetne az alapítási évszámokat.

A kötethez dr. Király Béla nyugállományú vezérezredes, professzor emeritus – az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején a Nemzetőrség főparancsnoka, s egyben Budapest főváros katonai parancsnoka –, a magyar haderő vezérezredeseinek 95. évében járó doyenje írt előszót, aki mint írja: „… kilenc évtizeden át volt szellemi, szervezeti, illetve érzelmi kapcsolatom a magyar haderővel. Akármi is volt a hivatalos neve, a szervezetet én – az 1848-as hagyományokat tisztelve – Honvédségnek tekintettem. Igazam volt és van, így a végkövetkeztetésnek is beillő igazsággal kezdhetem: a magyar katona mindig A HAZÁÉRT MINDHALÁLIG! mondat szellemében szolgált, küzdött, és ha kellett, az életét is feláldozta."

Havril András vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke írja Ajánlásában: „A Magyar Honvédség másfél évszázados történetét egyetlen kötetben összefoglalni bátor vállalkozás. Minden történelmi korszakban az ország szuverenitása, függetlensége és biztonsága jelentette a vezérlőelvet, amelynek a Magyar Honvédség záloga, jelképe és valódi garantálója volt és kell, hogy legyen a jövőben az új, szélesebb felelősségkörű szövetségi dimenzióban is. (…) Nem kevesebbet jelent tehát az a kötet, mint értékőrzést, a jövőt szolgáló múltunk teljesebb ismeretére, közös gondolkodásra késztetést és egyben ösztönzést az új kutatásokra, amelyekkel még teljesebbé, árnyaltabbá tehetjük a képet kulcsfontosságú nemzeti intézményünkről, a MAGYAR HONVÉDSÉGRÕL."

A Szaktudás Kiadó nem először karolta fel a honvédelem témakörével kapcsolatos, tudományos alapossággal készült munka megjelenítését, kiadását. 2002-ben jelentette meg a Nemzeti emlékhely a Hősök terén című albumot, amelyből azóta – magyar és angol nyelven – több ezer példányt értékesítettek. Reméljük, hogy A Hazáért című kötet is hasonló keresettségnek és népszerűségnek örvend majd.

A Magyar Honvédség jelenét illetően is volt gondolatunk: „Napjainkra a világméretű katonai szembenállás ugyan megszűnt, de olyan újabb veszélyforrások keletkeztek a világban, amelyek kezelése igényli a katonai erő fenntartását és alkalmazását. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy míg a Varsói Szerződés tagjaként folyamatosan „háborúban álltunk" a NATO erőivel, s közben a katonák laktanyai életüket élték; addig ma – az új szövetségi rendszerekhez tartozva, amikor nincs ellensége hazánknak –, a közös célokat felvállalva, a magyar nemzet fiai és leányai a világ válságövezeteiben teljesítik veszélyes küldetésüket.
A kiszélesedő feladat, a közös értékek és érdekek védelme mögött azonban ott van katonáink örök küldetése: A HAZÁÉRT!"