Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zászlószalagot kapott a kiképző bázis

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. március 10. 20:04

A Magyar Köztársaság elnöke zászlószalagot adományozott a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisának. A szalagot március 10-én ünnepi állománygyűlésen közötték fel a bázis csapatzászlajára.

Az átadási ünnepségen részt vett Wapplerné Dr. Balogh Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium jogi szakállamtitkára, Mikita János mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Palásti Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályvezetője, valamint Dr. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere.
Az esemény tiszteletére felsorakozott a kiképző bázis és az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola teljes személyi állománya.

Az ünnepi sorakozón a köztársasági elnök határozatának ismertetése után Palásti dandártábornok kötötte fel a zászlószalagot. Ezt követően a szakállamtitkár mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta az intézmény jelentőségét és a képzések terén elért eredményeit. Megjegyezte továbbá, hogy a köztársasági elnöki zászlószalag jelképezi azt a társadalmi és szakmai elismerést, amely joggal megilleti a kiképző bázist és jogelőd szervezeteit az elmúlt évek során végzett kiemelkedő munkájáért. Dr. Isaszegi János mérnök vezérőrnagy, a kiképző bázis parancsnoka válaszbeszédében méltatta a katonák teljesítményét, valamint köszönetet mondott az elismerésért.