Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédfesztivál tizenkettedik alkalommal

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. szeptember 25. 10:12

Idén szeptember 25-27-én rendezik meg a Honvédfesztivált a pákozdi Katonai Emlékparkban (KEMPP), illetve Sukorón.

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Szervezete, valamint a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely nagyszabású programokkal várja az érdeklődőket a pákozd-pátka-sukorói csata 173. évfordulója alkalmából megrendezendő XII. Honvédfesztiválon.

Szeptember 25-én hazánk védelme ezeresztendős történelmének jeles eseményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók a „Csatatéri sokadalom” során, ahol korhű ruhákba öltözött és korhű fegyverekkel felszerelt katonai hagyományőrzők bemutatóit láthatják. Ezen a napon az emlékpark kedvezményes árú belépőjeggyel (egységesen 1000 forint mindenkinek) látogatható.

Köztudomású, hogy az 1848-ban felállított honvédsereg első ütközetéről a sukorói református templomban tartott haditanácson döntöttek. A szervezők minden évben - így most is - ünnepséggel emlékeznek meg a jeles eseményre, annak egykori helyszínén, szeptember 28-án, 17 órakor. A tervek szerint ünnepi koncertet ad a Honvéd Férfikar.

A programsorozat csúcspontja természetesen a fent említett sorsdöntő csata emléknapja, ami egyben a Szárazföldi Haderőnem Napja is. Szeptember 29-én 10 órától a szervezők és a meghívottak dr. Gyuricza Béla vezérezredesre, a Katonai Emlékpark megálmodójára, valamint a HTBK Székesfehérvári Szervezete alapító elnökére emlékeznek. A szabadságharc első csatája tiszteletére rendezett megemlékezés és koszorúzás az obeliszknél 11 órakor kezdődik. A szervezők – az aktuális járványügyi szabályok maradéktalan betartása mellett – minden, védettségi igazolvánnyal rendelkező, érdeklődőt szeretettel várnak.

honvedfesztival_2021