Hősi halott Puma pilótára emlékeztek
Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: MATASZ Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezete |  2024. augusztus 8. 13:13„Vitéz nemes Molnár László posztumusz főhadnagy, éppúgy, mint a többi Puma pilóta, a lehető legreménytelenebb helyzetben, naponta hússzoros-negyvenszeres túlerővel is szembeszállt, és sosem csüggedt a haza védelméért folytatott küzdelemben” – fogalmazott dr. Pozsgay Péter, tartalékos főhadnagy, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezetének elnöke a vitéz nemes Molnár László hősi halálának 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, Sopronban, augusztus 7-én, szerdán.
![2024.08.07_Sopron_ Molnár_László_emlék_2_MATASZ_3](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/66b470da07a23350429147.jpg)
Dr. Pozsgay Péter tartalékos főhadnagy elmondta: a Puma néven elhíresült 101. Honi Légvédelmi Vadászrepülő osztály, majd ezred tagjai elkötelezett helytállásukkal közvetlenül a civil állampolgárokat is védték, mivel minden lelőtt ellenséges bombázó akár magyarok százainak életét mentette meg a városokban. Mint felidézte, a Veszprémben települt Puma pilóták 1944 májusa és 1945 májusa között 415 alkalommal 3120 gépbevetésen 408 légi győzelmet arattak, a harcokban 105 pilótát és 269 repülőgépet elvesztve. „Példájuk nemcsak háborús helyzetben, de békében is követendő, ugyanis legalább olyan nehéz és nemes feladat a békében önzetlenül dolgozni a hazáért, mint háborúban fegyvert fogni érte” – összegezte.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezetének elnöke felidézte: a soproni kötődésű Molnár László posztumusz repülő főhadnagy 1944. augusztus 7-én halt hősi halált Káld térségében, miközben német nehézvadászokat kísért a jelentős erőfölényben lévő amerikai vadászgépekkel szemben. „A repülő főhadnagy, aki mindössze huszonhárom évesen vesztette életét, halála napján a legeredményesebb magyar vadászpilóta volt” – tette hozzá, kiemelve, hogy a Magyar Királyi Honvéd Légierő tisztje 123 bevetést repült, nevéhez huszonhét igazolt légi győzelem kötődik.
![2024.08.07_Sopron_ Molnár_László_emlék_2_MATASZ_1](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/66b470d98f7ea002246785.jpg)
„Pontosan délelőtt 10 óra 24 perckor, vitéz nemes Molnár László halála pillanatában Sopron városa felett három magyar Gripen vadászgép repült el a mai napon. A légierők nyelvén ez a legnagyobb tiszteletadás, amit egy elhunyt pilótának adhatnak. Azért is volt ez különleges, mert Sopron felett harci repülőgép 1945 óta nem szállt el” – elevenítette fel a megemlékezés részleteit dr. Pozsgay Péter, aki szólt arról is: a hősi halott édesapja, Molnár Gyula állíttatott művészi síremléket a fiának a sopronbánfalvai Hősök temetőjében; a sírkő vitéz nemes Molnár László repülőgépének légcsavartollaiból készült.
A nyolcvan évvel ezelőtt elhunyt Puma pilótára emlékező ünnepségen – mások mellett – dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, Orbay Judit, vitéz nemes Molnár László posztumusz főhadnagy unokahúga és ifj. dr. Sarkady Sándor, a vadászpilóta életének kiemelkedő kutatója is részt vett. A megemlékezésen jelen volt számos olyan diák, akik repülős tematikájú honvédelmi táborokban tartózkodnak a térségben a héten.
![2024.08.07_Sopron_ Molnár_László_emlék_2_MATASZ_2](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/66b470d9a4074812621791.jpg)