Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősök napja Veszprémben

Szöveg: Szedmák Péter hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2022. május 30. 12:49

A magyar hősök napja alkalmából közös megemlékezést tartottak a Veszprémbe települt katonai szervezetek, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ (MH LMVIK), valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ katonái május 27-én.

Hősök_napja_LMVIK (3)

A megemlékezés alkalmából Tömösközy Tamás törzszászlós, az MH LMVIK vezénylőzászlósa osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. „Csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek! Ez a megemlékezés a kegyeletadás mellett a béke jelentőségére hívja fel a figyelmet. Hajtsuk meg fejünket és adózzunk tisztelettel a hősök, és valamennyi, az első és második világháborúban katonaként szolgálók emléke előtt, akik nem térhettek vissza övéikhez, távol hazájuktól, szeretett szülő falujuktól, családjuktól estek el és pihennek jeltelen sírokban” – hangsúlyozta a vezénylőzászlós.

Hősök_napja_LMVIK (4)

Az emlékező szavak után Szabó György alezredes, tábori lelkész mondott imát az elesett hősökért. Ezt követően koszorút helyezett el Veszprém Megyei Jogú Város képviseletében Bárnyi Mária alpolgármester, Veszprém helyőrség katonai szervezetei képviseletében Barta Sándor ezredes és Soós Gyula alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság képviseletében Pálmann László rendőr ezredes, valamint a honvédelem érdekében működő veszprémi nyugdíjas szervezetek képviseletében Szolnoki János nyugállományú ezredes, Gál Ernő nyugállományú alezredes, továbbá Soós Lajos nyugállományú alezredes.

A megemlékezés a Magyar Takaródó hangjaival zárult.