Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húszéves az MNCG

Szöveg: MH KIMK | Fotó: cimicgroup.org |  2022. március 30. 11:43

Harminchetedik alkalommal rendezték meg a Többnemzeti CIMIC Csoport (Multinational CIMIC Group - MNCG) Koordinációs Bizottság ülését, nemzetközi találkozó keretén belül. A Magyar Honvédséget Somogyi János dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Hadműveleti Csoportfőnökség csoportfőnöke, Balogh Péter ezredes, az MH Kiber- és Információs Műveleti Központ parancsnoka, valamint Guba István alezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Haderőnemi Szemlélőség (kibervédelmi) osztályvezetője képviselte.

CC (41)

A találkozón kiemelt fontosságú volt, hogy a világon egyedülálló, polgári-katonai együttműködésre szakosodott alakulatok vezetői ratifikálták a XXI. század kihívásainak is megfelelő új együttműködési megállapodást. A találkozón a résztvevők megvitatták az új geopolitikai kihívásokat is.

Az MNCG parancsnoka, Mattia Zuzzi ezredes elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy részese lehetett az MNCG megalakulása óta eltelt húsz évnek, valamint a megállapodás megújításának. A találkozóra évente kétszer kerül sor, azzal a céllal, hogy összehangolja az MNCG-t képviselő hat nemzet erőfeszítéseit, és megerősítse közös elkötelezettségét.

A következő ülést június 27-29. között rendezik, szintén Olaszországban.

CímkékCIMIC