Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszonöt évet is kaphat

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. január 22. 8:44

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntényeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék a napokban 25 év börtönbüntetést kért Ramush Haradinaj egykori koszovói kormányfőre.

A politikust, aki 2004 decemberétől 2005 márciusáig volt Koszovó miniszterelnöke, 37 rendbeli háborús és emberiesség elleni bűncselekménnyel – többek között gyilkossággal, nemi erőszakkal és kínzással – vádolják.

A Hágában székelő, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntényeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék bírái 25 év börtön kiszabását kérték Haradinaj-ra.

Ugyanennyire büntetnék az ex-miniszterelnök két vádlott- társát, Idriz Balaj-t és Lahi Brahimaj-t.

Utóbbi az 1998-1999-es koszovói válság idején volt a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka a tartomány nyugati részén.

Az UCK gerillacsapatai 1998-1999-ben számos véres akciót hajtottak végre a koszovói szerbek ellen.

Haradinaj önként állt a hágai bíróság elé, miután 2005 márciusában, a vádirat átvétele után lemondott miniszterelnöki tisztségéről.

Két vádlott-társával együtt mindvégig ártatlannak vallotta magát.