Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is szól a katonazene

Szöveg: Szűcs László |  2011. január 31. 7:22

A hagyományos fellépések mellett különleges újítással is készül az MH Központi Zenekar 2011-ben. A katonazenekarok  idei évre tervezett főbb főbb programjairól Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere tájékoztatta a honvedelem.hu-t.

Az idei esztendő első jelentősebb fellépése az a koncertje lesz a központi zenekarnak, amelyet február 24-én rendeznek – tudtuk meg Csizmadia ezredestől, aki elárulta azt is, hogy a fellépés helyszíne még nem eldöntött. Vagy a Stefánia Kulturális Központban, vagy pedig az Olasz Intézetben hallhatja a közönség a katonazenészeket. Utóbbi helyszín azért lenne megfelelőbb, mert jobb a terem akusztikája – tette hozzá a főkarmester.

1595913505
Mint megtudtuk, idén kísérleti jelleggel tartanak egy gyermekprogramot, februárban, márciusban és májusban, egy-egy vasárnap a Stefánia Kulturális Központban. A „Honvéd banda szól a Stefánián" címmel megrendezendő interaktív koncerteken Fenyő Gábor, a Művészetek Palotája munkatársa vezeti a közel egy órás műsort. Bemutatja a zenekart, a játszott műveket, illetve a bátrabbak kézbe is vehetik a katonazenészek hangszereit.

– E rendezvénnyel, a zenét, a fúvószenét, sőt magát az élő zenét szeretnénk propagálni. A mai gyerekek közül ugyanis csak nagyon kevesen tudják azt, hogy milyen érzés egy koncerten látni a zenészek játékát, hallani a zenét – mondta Csizmadia ezredes.

A Magyar Honvédség főkarmesterétől megtudtuk azt is, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagyszabású rendezvénnyel ünneplik a magyar katonazene napját. A fegyvernemi nap Lehár Ferenc születésének napjához, április 30-hoz kötődik. A rendezvénysorozat első napján ünnepi állománygyűlést tartanak, míg másnap – április 30-án, szombaton – rendezik meg a budapesti katonazenekari fesztivált. A város több pontján fellépő katonazenekarok a Szent István Bazilika előtti téren adnak összevont koncertet.

Természetesen 2011-ben is lesznek regionális katonazenekari fesztiválok. A tervek szerint Kaposváron, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Tatán várják a katonazene iránt érdeklődőket. Debrecenben pedig, három év után először, idén ismét megrendezik a regionális katonazenekari fesztivált – árulta el Csizmadia Zsolt ezredes.

 
1595913505
 
1595913505

 

Fotó: Archív