Több mint kilencezren vesztek a jeges vízbe

Hatvanhat esztendővel ezelőtt, 1945. január 30-án játszódott le a világtörténelem legnagyobb és legsúlyosabb hajókatasztrófája, amely nagyjából hatszor több áldozatot követelt, mint a Titanic 1912-es elsüllyedése. A Wilhelm Gustloff nevű német hajót ezen a napon torpedózta meg és süllyesztette el az S–13-as jelű szovjet tengeralattjáró.

Bár a Wilhelm Gustloff nem számított hadihajónak, felszerelései közé légvédelmi fegyverek is tartoztak és kórházhajóként sem volt jelölve. Ráadásul katonákat is szállított, így nem élvezhetett semmiféle védettséget a tengeri hadviselés gyakran könyörtelen világában.

A hajó nevét egy német-svájci származású nemzetiszocialista politikusról kapta, akit 1936-ban lőtt agyon a zsidó származású David Frankfurter Svájcban, így a Harmadik Birodalom mártírjává vált. A 208 méter hosszú és 24 méter széles tengerjáró 1937-ben készült el, s akkoriban a világ legnagyobb kirándulóhajója volt. A második világháború kitörésekor a német haditengerészet, a Kriegsmarine hadicélokra lefoglalta, s bár átépítették kórházhajónak, kihasználtsága nem volt megfelelő, így a 2. tengeralattjáró-tanhadosztály kiképzőhajójaként funkcionált.

1945. januárjában a szovjet csapatok előretörése miatt németek százezrei menekültek Poroszországból nyugat felé. A Gotenhafen kikötőjében állomásozó számos hajó volt az egyetlen lehetőségük. Január 21-én Dönitz tengernagy elrendelte a Hannibál-hadműveletet, azaz minden német hajónak mentenie kellett mindenkit és mindent, amit még lehetett.

A január 30-án, a kora hajnali órákban Gotenhafenből kihajózott tengerjáró úti célja Kiel volt. Kezdetben vele tartott a Hansa személyszállító hajó is, de az később, műszaki problémái miatt nem tudta folytatni az útját. Így a menekülteket szállító hajót csak egy romboló, a Löwe kísérte.
Bár a hajó kivilágítatlanul szelte a hullámokat, amikor a kapitánya értesült róla, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik felé, az ütközés elkerülése érdekében felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit.

Három torpedó, pánik és több ezer áldozat

Ezt vette észre a közelben tartózkodó, a Balti Flotta kötelékébe tartozó S–13-as jelű szovjet tengeralattjáró – amely német tervek alapján, holland hajógyárban készült –, és három torpedót lőtt ki a hajóra. A támadásnak az is kedvezett, hogy a nagy hideg miatt – az évnek ebben a szakaszában általában mínusz 4 Celsius-fok a megszokott ezen a környéken, a végzetes napon azonban mínusz 15 Celsius-foknál is hidegebbet mértek – elromlott a Löwe romboló radarja, így nem érzékelte a szovjet tengeralattjárót.

A hajón szinte azonnal kitört a pánik. Az egyik túlélő beszámolója szerint a nők sikoltoztak, és vérfagyasztó volt a látvány. A hajófedélzet felszíne jeges volt, sokan belecsúsztak a viharos tengerbe. Késekkel és baltákkal próbálták meg kiszabadítani a lefagyott mentőcsónakokat, hamar kiderült azonban, hogy hiányoznak az evezőlapátok.

A német mentőegységeknek csak nagyon kevés túlélőt – alig 900 embert – sikerült kimenteniük a rettenetesen hideg vízből, amelyben egy ember csak alig négy percig képes életben maradni. A hajón utazó szinte összes gyermek és csecsemő belefulladt a vízbe, a halottak pontos száma a mai napig nem ismert, valószínűleg azonban több, mint kilencezren vesztek oda a világtörténelem legsúlyosabb tengeri katasztrófájában.

Könyv íródott, film készült a tragédiából

A tengerhajózás máig legszörnyűbb tragédiájáról a közelmúltban megrázó dokumentumfilmet mutatott be a ZDF német közszolgálati televízió. A kétrészes film Günter Grass Nobel-díjas német író Ráklépésben című könyve alapján készült el. A 2002-ben megjelent könyv hetek alatt bestseller lett. Az író gyakran hangoztatta: „azért állított irodalmi emléket a tengerbe veszett ezrek tragédiájának, mert nem hagyta nyugodni, hogy évtizedeken át senki sem akart hallani a Kelet-Poroszországból hajón, lovasszekéren, vagy gyalogszerrel menekülő németek kálváriájáról."

Fotó: Archív