Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén ismét emelkedik a katonák bére

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: honvedelem.hu archív |  2024. január 4. 11:22

2024. január 1-től ismét emelkedik a magyar katonák illetménye. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta: az illetményemelés ezúttal 11 százalékot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben, de állománykategóriánként az emelés mértéke eltérő lehet.

2024.01.04. Fizu_illusztráció

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a magyar kormány egy kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot 2022-ben, amely két lépcsőben, először a 2022 szeptemberétől, majd 2024 januárjától biztosítja a magyar katonák béremelését. A tárcavezető kiemelte, a mostani emeléssel átlagosan 11 százalékkal emelkedik a katonák illetménye.

A miniszter rámutatott, hogy a Magyar Honvédség feladatai az elmúlt évben megnövekedtek. Az orosz–ukrán, valamint az izraeli–palesztin konfliktus, és az Európát sújtó migrációs hullám is indokolttá tette a magyar katonák készenlétfokozásának fenttartását. Ezek és a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is indokolják, hogy tovább növeljük a katonák megbecsülését – tette hozzá a tárcavezető.

Az emelés első üteme 2022. szeptemberében valósult meg, amelynek mértéke átlagosan 26,4 százalék volt. 2024. január 1-jétől, a következő ütemben átlagosan 11 százalékkal nő a katonák bére: a legénységnél átlagosan 12 százalékos, az altiszti állomány esetében átlagosan 11 százalékos, a tisztek esetében átlagosan 10 százalékos illetményfejlesztés valósul meg.

Az illetményfejlesztésre az önkéntes tartalékos katonák és a tisztjelöltek is jogosultak.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

Kapcsolódó cikkek