Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

India bemutatta a kétüléses hajófedélzeti Tejas-t

Szöveg: JETfly |  2010. július 7. 13:44

Az indiai Bangalorban, ünnepélyes keretek között mutatták be az első HAL (Hindustan Aeronautics Ltd.) által fejlesztett hajófedélzeti Tejas-t, mely az indiai haditengerészet számára készült. A ceremónián részt vett az indiai védelmi miniszter, A.K.Anthony is.

A HAL elsőként a hajófedélzeti Tejas kétüléses kiképző-oktató verzióját mutatta be, míg az együléses verzió elkészülését 2011-re ígérik, rendszeresítése 2015-re várható.

Tervek szerint a kétüléses haditengerészeti Tejas még ebben az évben teljesíti első repülését, és az együléses verzióval egy időben, 2015-ben állhat hadrendbe. Nemrégen vált ismertté, hogy az indiai kormány 2018. december 31-ig meghosszabbította a Tejas fejlesztési programot. Ez egyben azt is jelenti, hogy közel 35 év alatt jutottak el a tervezőasztaltól a rendszeresítésig, ugyanis a Tejas tervei, mely típussal az elöregedő MiG-21-esek leváltását célozták meg, 1983-ban születtek meg.

Jelenleg Indiában folyik a légierőnek szánt verzió fejlesztése is, mely, ha programcsúszás nem következik be, akkor 2012-ben állhat hadrendbe. A HAL már átadott 20 példányt a légierőnek, melyekkel folyamatosan folynak a tesztrepülések. India összesen 200 darab Tejas típust rendelt légiereje számára.

1595904314
1595904314