Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Infrastrukturális fejlesztés valósult meg a honvéd középiskolában

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: archív felvételek |  2023. április 5. 9:20

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával jött létre az EFOP-4.1.3-17-2017-00345 azonosító számú „A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése” című projekt az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése felhívás keretében.

Kratochvil_5

A Miniszterelnökség Emberi Erőforrás Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság pozitív támogatói döntése alapján a projekt bruttó százötven millió forint összegű, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatás felhasználásával valósult meg.

A projekt helyszíne a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, melyben 1990 óta zajlik színvonalas elektronikai képzés. A fejlesztés eredményeként az 1983-ban épült tanépületben a nevelési-oktatási tevékenység körülményeinek javításához a tantermek, folyosók, közlekedők felújítására, a vizesblokkok korszerűsítésére, szabályozható lapradiátorok beépítésére, akadálymentesítésére került sor. A tanműhely épületben az energiahatékonyság növelése érdekében a lapostető hő- és vízszigetelése, nyílászárók cseréje és korszerű energiatakarékos szellőzőrendszer beépítése valósult meg. A tantermekbe – az eddigi erősen igénybe vett bútorzat helyett – új tanulóasztalokat, székeket, iratszekrényeket és speciális laborbútorzatot szereztek be.

Interjú Kovács István alezredessel, a Kratochvil  parancsnokával, valamint nevelőkkel és növendékekkel  KLAC6812

A Honvédelmi Minisztérium fenntartásában 2013. augusztus 1-jétől működő iskola célja, hogy a honvédelmi neveléssel kiegészített tartalmas és minőségi oktatást továbbra is magas színvonalon, megújult környezetben biztosítsa a honvéd növendékek számára.

A projekt előkészítési tevékenységei 2020. év második felében kezdődtek, a kivitelezés pedig 2022. augusztustól decemberig tartott. A projekt tervezetten 2023. április 28-án zárul.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. Bővebb információt a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal hivatalos oldalán olvashatnak.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye