Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Last of us” – valóság vagy fikció?

High-tech hadseregre van szükség

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2023. április 5. 10:20

A biológiai hadviselésről, annak veszélyeiről, tévhitekről és a valóságról, illetve a védelmi ipari innovációról rendeztek kötetlen beszélgetést április 4-én, Székesfehérváron. A rendezvényen Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa tartottak előadást.

A „Last of us” című népszerű sorozat alaptörténetéből kiindulva Vargha Tamás elmondta: már korábban is készültek olyan filmek, amelyek egy-egy elszabadult vírus tombolását mutatják be a közönségnek. Ezekben is rendre kérdés, hogy a katonaságnak, a honvédségnek milyen szerepe van egy-egy járványhelyzet kezelésében. Hozzátette: a különböző veszélyhelyzetekre csak úgy lehet felkészülni, ha a haderőt a legmodernebb technikai eszközökkel szereljük fel, ennek pedig alapja a védelmi innováció.

„Azért van szükségünk olyan high-tech hadseregre, amiben bátor katonák szolgálnak, mert a békéhez erőre is szükség van” – utalt a miniszterhelyettes az orosz-ukrán háború tanulságaira. Kiemelte: a Magyar Honvédség minden katonája azért szolgál – többek között Székesfehérváron is –, hogy az állampolgárok biztonságban érezzék magukat.

6

A több mint harminc éve – köztük két évet Székesfehérváron – katonaként szolgáló Porkoláb Imre dandártábornok előadásában arról beszélt, hogy az úgynevezett biotech (biológiai-technológiai) kutatások négyszer gyorsabban fejlődnek, mint az informatikai alapú fejlesztések. Ez azért döbbenetes, mert az embernek nagyjából tíz évbe telik, mire hozzászokik egy új technológiához – ezért érezzük azt, hogy rohan körülöttünk a világ. A következő hét évben ugyanannyi újdonsággal fogunk találkozni, mint az elmúlt húsz évben összesen. Ennek fényében a biotech szakterület fejlődési sebessége egészen elképesztő. (A mesterséges intelligencia terén átlagosan hat hetente jelenik meg valamilyen jelentőségteljes újdonság.)

„A Védelmi Innovációs Kutatóintézetet azért hoztuk létre, hogy begyűjtsünk minden védelmi területen alkalmazható ötletet, technológiát és adott esetben innovációval foglalkozó civil közösségektől kérjünk segítséget katonai fejlesztések terén. A Magyar Honvédséghez rengeteg high-tech eszköz érkezett az elmúlt években és érkezik tovább folyamatosan. A biztonság garantálása érdekében a jövő harceszközeit vesszük meg” – húzta alá Porkoláb Imre dandártábornok.

A miniszteri biztos kifejtette: az innováció a változásról szól. Az új haditechnikai eszközök voltaképpen páncélozott számítógépek. A szakemberek folyamatosan kutatják azokat a lehetőségeket, miként lehet ezeket továbbfejleszteni. Ráadásul a hadviselés formája is folyamatosan változik és ezekhez alkalmazkodni kell. Porkoláb Imre dandártábornok felhívta a figyelmet arra is, hogy a biotechnológia fejlődése komoly veszélyeket is hordoz magában, mert „Pandora szelencéjét nyitogatjuk”, ugrásszerűen nő például a vírusok elterjedésének aránya és sebessége. A biológiai hadviselés pedig szintén valóságos veszély, láttunk már erre is sajnos példát. Mint mondta, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a különböző génmódosító technológiák is egyre fejlettebbek, beszerzésük pedig egyre olcsóbb.

1

„A védelmi kutatások azonban sokkal biztonságosabbak, mint gondolnánk, nagyon magas szinten túlbiztosított a rendszer. Az is jó hír, hogy a technológia az emberi teljesítőképességet is képes lesz majd fokozni. A fiatalokra nagy szerep hárul, övék a jövő, a világ problémáit ők fogják megoldani” – mondta a dandártábornok.

Vargha Tamás kiemelte: valóban a biztonság megteremtése az első – ezért fejlődik ilyen módon a Magyar Honvédség. „Ahhoz, hogy lépést tarthassunk a biztonságpolitikai kihívásokkal, egyre modernebb és modernebb eszközökre van szükség. Versenyt futunk az idővel és önmagunkkal is” – közölte a miniszterhelyettes.

A rendezvényen részt vett fehérvári diákok az előadás után megtekinthették az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezrednél rendszeresített technikai eszközöket, illetve néhány olyan drónt, amit a haderő civil cégekkel közösen fejleszt.