Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

miniszteri biztos

Cikkek
20240409_Szalay-Bobrovniczky Kristóf_dr.Töll_László_ezds_0

Új miniszteri biztost nevezett ki a honvédelmi miniszter

2024. április 9. 11:06

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter dr. Töll László ezredes, hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka személyében új miniszteri biztost nevezett ki.

202402_stefania_viki_konferencia_NG (00)

A védelmi innováció segíti a biztonságot

2024. március 6. 10:13

Dr. Porkoláb Imre dandártábornok reméli, hogy a jövőben az eddigieknél több és tőkeerősebb magyar vállalat indul majd az Európai Védelmi Alap (EDF) idei pályázatain. A Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa a nagyvállalatok képviselői számára szervezett budapesti szakmai workshopon elmondta: bízik benne, hogy a magyar cégek egy-egy pályázó konzorcium vezetését is vállalják majd.

2029.09.29. Katonadolog másolat

„Méltán vagyunk büszkék arra, hogy innovatívak vagyunk”

2023. szeptember 29. 10:44

Miért van szükség innovációra, miért olyan jelentős, hogy a NATO Innovációs Hetet hazánkban rendezték meg és milyen eredmények születettek a nívós konferenciasorozaton? Többek között ezekről számolt be dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa a Spirit FM Katonadolog című műsorának legújabb adásában, szeptember 28-án.

NATO_0920_index

Magyarország szerepe még fontosabb lett a NATO innovációs tevékenységében

2023. szeptember 21. 9:21

Egyértelmű sikernek értékelte a NATO Innovációs Alap (NIF) és a NATO Észak-atlanti Védelmi Innovációt Ösztönző Mechanizmus (DIANA) háromnapos üléssorozatát dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa a NATO DIANA Innovációs Hét elnevezésű rendezvényének szakmai zárónapján, a Bálna Honvédelmi Központban, szeptember 20-án.

KRMN0594

Központban hazánk védelmi innovációs ökoszisztémája

2023. szeptember 20. 9:31

A NATO Innovációs Hét keretében hazánkban ülésezik a NATO Innovációs Alap (NIF), illetve a NATO Észak-atlanti Védelmi Innovációt Ösztönző Mechanizmus (DIANA) szeptember 18. és 22. között, a Bálna Honvédelmi Központban.

Honvedelemhu_index

Fokozott hanghatás

2023. szeptember 18. 19:49

A magyar kormány által elindított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként a védelmi innováció soha nem látott figyelmet kap. Magyarország NATO iránti elkötelezettségét tükrözi, hogy hazánk alapító tagja mind a NATO Innovációs Alapnak, mind a NATO Észak-atlanti Védelmi Innovációt Ösztönző Mechanizmusnak. Ez utóbbi igazgatótanácsának elnökhelyettesi posztját tölti be dr. Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos, akivel egyebek mellett az innováció fontosságáról és stratégiai irányairól beszélgettünk.

drón_1

A megváltozott biztonsági környezet számos kihívást tartogat a védelmi szektor számára

2023. szeptember 18. 13:21

NATO Innovációs Hét: az Észak-Atlanti Szövetség innovációs ökoszisztémájának csúcsszervei Budapesten üléseznek szeptember 18-22. között.

Infoparlament_nyitó

Infoparlament – az innováció kulcsfontosságú a hadsereg modernizálásában

2023. június 20. 18:31

Dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa a június 8-án megrendezett Infoparlament keretein belül tartott előadásában beszámolt arról, hogy a haderő képességfejlesztéseinek egyik meghatározó eleme a digitalizáció. Kihangsúlyozta azt is, hogy az innováció kulcsfontosságú a hadsereg modernizálásában és a védelmi képességek fejlesztésében.

innovacio-nyitó

Innováció – látható eredménnyel

2023. június 20. 15:29

Fontos, hogy a védelmi szféra fejlesztései, az innováció vívmányai láthatóan is megjelenjenek a Magyar Honvédségben, ezzel is erősítve a haderő felkészültségét és védelmi képességeit – mondta dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa, egyben a NATO DIANA (Észak-Atlanti Védelmi Innovációs Akcelerátor) innovációs hálózat igazgatótanácsának elnökhelyettese az M1 csatorna „Ma reggel” című hírműsorának június 20-ai adásában.

Porkoláb_nyitó

A NATO DIANA programja új lehetőségeket kínál Magyarország számára védelmi és biztonsági kérdésekben

2023. június 19. 17:59

A NATO DIANA (Észak-Atlanti Védelmi Innovációs Akcelerátor) innovációs hálózat június 19-én elindítja első kihívási programját, amelynek keretében a kritikus védelmi és biztonsági problémákra keresik a válaszokat. A jelentkezés olyan fejlesztőknek szól, akik nagyszabású kettős – katonai és civil – felhasználású technológiai ötletekkel, megoldásokkal kívánnak válaszolni napjaink kritikus védelmi és biztonsági problémáira.