Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Internetcenzúra a spanyol fegyveres erőknél

Szöveg: sg.hu/honvedelem.hu |  2008. április 25. 23:58

Alig lépett hivatalba Carme Chacon új spanyol védelmi miniszter, egy népszerűtlen intézkedéssel gyakorlatilag máris “elvágta magát” a bakáknál.

A 37 éves Chacon első intézkedésével ugyanis megtiltotta, hogy a katonák a szolgálati idejükben sport- és szexportálokat látogassanak. Az intézkedés felháborította a spanyol bakákat, akik a jövőben nem kereshetik fel sem a Marca és az As futballmagazinok, sem a gyakran meztelen nőket bemutató Interviú oldalait, sőt még az eBay aukciós oldal, valamint a fórumok és a blogok látogatása is tabunak számít.

Az információt a spanyol védelmi minisztérium szóvivője nem akarta megerősíteni, viszont elmondta, hogy az utasítást nem közvetlenül Chacon adta ki. Mindenesetre a miniszterről nehéz lett volna elképzelni, hogy az egyik pillanatban még Afganisztánban kedélyesen beszélget a spanyol katonákkal, majd hazatérve bevezeti az internetcenzúrát. Ennek ellenére a politikus szálka a konzervatív tábornokok szemében. Ennek egyik oka, hogy nő és ez már önmagában szinte elviselhetetlen, másrészt pedig pacifista.

Az intézkedésnek lehet még egy indoka: minden hetedik spanyol katona nő, akiket egyre gyakrabban molesztálnak és zaklatnak a társaik. A cenzúra erre a helyzetre is megoldást kínálhat, hiszen kevesebb lesz a szexoldalak nézegetése miatt felajzott közlegény és tiszt, akik így várhatóan társaikat is kevesebbszer zaklatják majd. Erről a problémáról viszont a spanyol hatóságok hallani sem akarnak, a kérdést tabuként kezelik és amint felmerül, azonnal a szőnyeg alá söprik.