Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irak visszakéri vadászgépeit Szerbiától

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. augusztus 31. 6:56

Egy iraki katonai delegáció azoknak az iraki tulajdonban levő, szovjet gyártmányú vadászgépeknek a visszaszerzéséről tárgyal Szerbiában, amelyeket még Szaddám Huszein volt iraki diktátor idejében küldtek Belgrádba karbantartásra – közölte az iraki védelmi minisztérium szóvivője szombaton.

Mohammad al-Aszkari elmondta, hogy tizenkilenc darab Mig-21-es és Mig-23-as típusú gépről van szó, amelyek még 1989-ben kerültek Szerbiába. A szóvivő hangsúlyozta, hogy azért ragaszkodnak a vadászgépek visszaszerzéséhez, mert az iraki légierőnek jelenleg csak helikopterei vannak. Aszkari hozzátette, hogy a bagdadi védelmi tárca az Egyesült Államokban, Franciaországban, Olaszországba, Oroszországban és több arab országban is vizsgálódik olyan katonai berendezések után, amelyeket még az előző iraki rezsim vásárolt a hadsereg számára.

Egyiptomban és Olaszországban már találtak is két-két olyan hadihajót, amely az iraki hadsereg tulajdonát képezi, több vadászgépüket és más felszerelésüket pedig Franciaországban és Oroszországban lelték meg – mondta szóvivő. Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter a napokban bejelentette, hogy Szerbia újabb fegyvereladási megállapodást kötött Irakkal. Tavaly a szerb hadiipar mintegy 235 millió dollár értékben exportált fegyvereket és katonai felszerelést az arab országba.