Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Személyvédelmi tréning a kiképző bázison

Szöveg: honvedelem.hu |  2009. augusztus 31. 8:35

Idén másodjára tartottak személyvédelmi orientációs kurzust a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A mostani ötnapos, minden nap reggeltől estig teljes elfoglaltságot jelentő, bentlakásos kurzusra az egyetem Ócsai Harcászati Kiképzőbázisán került sor.

A kurzust mind a civil, mind pedig a katonatiszt-jelölt hallgatók magasra értékelték a táborzárást követően kitöltött elégedettség-mérő kérdőív kérdéseire adott válaszaikban.

A ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi Kar nyári személyvédelmi orientációs táborára az idén tavasszal, 2009. április 8–10. között, 3 napos időtartamban megtartott személyvédelmi kurzus sikerén felbuzdulva, „közkívánatra" került sor. A nyári személyvédelmi orientációs kurzuson most a tavaszi képzéshez képest szélesebb és mélyebb terjedelmű, egyre komplexebb személyvédelmi szakmai ismeretanyaggal ismertették meg a kurzuson részt vevő civil és tisztjelölt hallgatókat.

Az első két napon a személyvédelmi tevékenység ellátásához szükséges legfontosabb elméleti tudnivalókat adták át a hallgatóknak a személy- és objektumvédelemmel, valamint a VIP-személyek védelmének megszervezésével és végrehajtásával összefüggésben.
A második napon a táborozók egy rövid speciális vezetéstechnikai és vészhelyzeti tréningen vettek részt. A képzést a Safety-Car and Training Speciális, Biztonsági, Gépjárművezetői Szolgálat szakemberei folytatták – a hallgatói visszajelzések alapján – kiváló színvonalon.

A kurzus további napjain a hallgatók megismerkedhettek a rendőri és katonai önvédelem és közelharc alapjaival; a különböző gyalogos és gépjárműves kísérési alakzatok felépítésének és működtetésének szabályaival és gyakorlatával; bepillantást nyerhettek az épületen belüli speciális taktikai mozgások alkalmazási lehetőségeibe, valamint megismerték a személyvédelemmel szorosan összefüggő, fegyverrel történő speciális mozgási módokat és fegyverkezelés alapjait.

Nagy érdeklődés kísérte a harmadik kiképzési nap éjszakáján megrendezésre kerülő éjszakai gyakorlatot is, melynek során kiderült, hogy mennyire kiszolgáltatott lehet bizonyos helyzetekben a védelemmel foglalkozó szakember, s a hallgatók a saját bőrükön érezhették az ősi mondás igazát, miszerint: „nincs tökéletes védelem".

 

A hét csúcspontját a pénteki komplex, szituációs feladatokkal megtűzdelt zárógyakorlat jelentette, ahol a tábor résztvevői belekóstolhattak a személyvédelem tervezési, szervezési és végrehajtási teendőibe egyaránt.
A személyvédelmi orientációs kurzus résztvevőinek „szerencséjére" az ócsai bázis területén egy másik rendezvénysorozatra is sor került, melynek lebonyolítói örömmel vállalták, hogy „gondozásukba" veszik a kurzusunk hallgatóit a kora reggeli és esti órákban. Így a hallgatók a saját személyvédelmi képzési kurzusuk elméleti és gyakorlati szakanyagának fáradtságos elsajátítását követően hajnali „bemelegítésként" és esti „laza levezetésként" csatlakoztak a túlélőtáborban részt vevő hallgatókhoz, s Nemes Antal őrnagy úr, valamint Czékus Tamás nyá. zászlós úr „gyengéden noszogató" iránymutatásainak megfelelően csuromvizesre izzadták a gyakorlójukat.

 

Bár a rendelkezésre álló egy hét természetesen kevésnek mondható, a szervezők bíznak abban, hogy a kurzuson részt vevő civil és hallgatói állomány jól érezte magát, s olyan hasznos elméleti és gyakorlati információkkal lett gazdagabb, amelyeket – ha a szükség úgy hozza – mind a belföldi, mind a külföldi szolgálatellátás során alkalmazni tud majd.

Reméljük, számos új hallgatóval találkozunk majd a 2009 szeptemberétől induló fegyveres biztonsági őr, testőr és rendezvénybiztosító OKJ-s képzéseinken, melyek képzési tematikája már megtalálható az egyetem honlapján (www.zmne.hu).

 

Szöveg: Dr. Kiss Zoltán László (a kurzus szervezője), Lovas Zoltán (vezető szakoktató),
Bárány János (szakoktató)