Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán kizárja a zsákmányolt amerikai drón visszaadását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 14. 16:19

Irán december 13-án, kedden kizárta a zsákmányolt szupertitkos, pilóta nélküli amerikai repülőgép visszaadását, amely immár „az iszlám köztársaság tulajdona”.

„Az amerikai kémrepülőgép az iszlám köztársaság tulajdona, s mi döntjük el, mit tegyünk vele" – mondta Ahmad Vahidi védelmi miniszter a gép visszaszolgáltatására vonatkozó amerikai kérésre válaszul. „A drónjuk megsértette (az iráni légteret), és most ahelyett, hogy bocsánatot kérnének, az amerikaiak arcátlanul a gép visszaadását követelik" – tette hozzá a miniszter, akit az ISNA hírügynökség idézett.

Barack Obama amerikai elnök hétfőn közölte, hogy Washington kérte a RQ-170 Sentinel típusú lopakodó megfigyelő repülőgép visszaszolgáltatását, amelyet Irán december 4-én fogott el, 250 kilométernyire az iráni határ belső oldalán. Hillary Clinton külügyminiszter később hozzátette: Washington hivatalos kérelmet nyújtott be, de „tekintettel Irán eddigi magatartására, nem számolunk azzal, hogy teljesítik".

Ramin Menmanparaszt iráni külügyi szóvivő ironikusan reagált az amerikai kérésre. „Úgy tűnik, Obama úr elfeledkezett róla, hogy megsértették az iráni légteret, és kémtevékenység történt" – jelentette ki, hozzátéve, hogy az amerikai elnök jobban tenné, ha „elnézést kérne, és beismerné a törvénysértést".

Amerikai sajtóértesülések szerint az Afganisztánból indított pilóta nélküli repülőgép az iráni atomlétesítményeknél végzett felderítő tevékenységet a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) részére. Az iráni televízió a múlt héten felvételeket mutatott be a drónról, amelyet a hadsereg az ellenőrzése alá vont, és nagyobb károsodás nélkül leszállásra kényszerített.

Egy befolyásos iráni parlamenti képviselő hétfőn azt mondta, hogy Irán jelenleg elemzi a gépet, amelyet le akar másolni, s fel kívánja szerelni vele a csapatait. „A repülőgép igen fejlett technológiájú, és az Egyesült Államok legfontosabb tudományos vívmányait képviseli" – hangsúlyozta kedden Vahidi tábornok.

Amerikai vezetők ugyanakkor kételkedve fogadták azt a bejelentést, hogy Irán képes technológiailag hasznosítani a zsákmányolt eszközt. „Az amerikai technológiák rendkívül fejlettek, és nem biztos, hogy az irániak rendelkeznek a szükséges szakértelemmel" a drónok titkának feltörésére – vélekedett a múlt héten egy nevének elhallgatását kérő illetékes.

A Lockheed-Martin által gyártott RQ-170 Sentinel szupertitkos, nagy magasságban közlekedő repülőgép, amelynek létezését 2010-ben erősítette meg az amerikai légierő. Teherán 2010-ben jelentette be, hogy lopakodó megfigyelő, illetve támadó drón programján dolgozik, de nem közölt részleteket a gép teljesítményéről, sem az elvben 2011-ben befejeződő fejlesztés állásáról.