Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán sikeresen tesztelte új rakétakomplexumát

Szöveg: Háború Művészete |  2010. április 14. 12:37

Irán a napokban sikeresen tesztelte a saját tervezésű, fejlesztésű és gyártású légvédelmi rakétarendszerét, amelyet kis-és közepes magasságon repülő légi célok megsemmisítésére terveztek. A Mersad elnevezésű új rakétakomplexum egy továbbfejlesztett radarral, egy módosított rakétaindító állvánnyal, valamint modern vezérlő, és célbefogó elektronikával is rendelkezik.

Elmondása szerint a rendszer rendkívül dinamikus, az elektronikai hadviselés területén tökéletesen megállja a helyét, valamint képes kapcsolatot tartani másik radar vagy légvédelmi rendszerrel is.

Irán tervei szerint a Mersad elnevezésű rakétarendszer, a szintén saját gyártású Sahin rakétákat fogja használni, amelyek az 1970-es évek amerikai gyártású Hawk rakéták továbbfejlesztett változatai. Már jelenleg is folyik a Sahin rakéták gyártása, és tervek szerint még ebben az évben hozzájuthat az iráni hadsereg a megfelelő számú rakétákhoz. A rakéták hatótávolságáról ez idáig még semmilyen információ nem szivárgott ki, azonban az köztudott, hogy a Hawk rakéta hatótávolsága megközelítőleg 24 km.

Iráni tervek szerint, a kifejlesztett légvédelmi rakétarendszerrel Teherán a nukleáris központjait, atomerőműveit védené meg az ellenséges fenyegetésektől. Szakértők szerint pedig elképzelhető, hogy az Amerikai Egyesült Államok, valamint Izrael hajlandóak katonai lépéseket is tenni, amennyiben nem történik diplomáciai megoldás Irán régóta vitatott nukleáris programját illetően.

Irán évekkel ezelőtt már rendelt Oroszországtól öt komplett Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert, azonban ezeket már 2005-ben kézhez kellett volna kapnia. Mivel ez nem történt meg, így Teherán saját fejlesztésű rakétakomplexumok fejlesztése és kivitelezése mellett döntött. Orosz katonai szakértők elmondása szerint, azonban Oroszországnak érdekében áll a szerződésben foglaltak teljesítése, ugyanis több százmillió dollárról lenne szó. Azonban Oroszország kénytelen óvatosan kezelni az ügyet, és a jelenlegi állás szerint a szerződés teljesítésének jövője a nemzetközi, valamint az orosz politikai állásfoglalástól függene.

1595900132
 

Címkékradarrakéta