Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iráni atomtudós a pakisztáni nagykövetségen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. július 13. 12:28

Pakisztán washingtoni nagykövetségére menekült Sahram Amiri iráni atomtudós, akit Teherán állítása szerint tavaly rabolt el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) – jelentette kedden az iráni állami rádió. Teherán és Washington röviddel az 1979-es iráni iszlám forradalom után szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat.

“Néhány órával ezelőtt Sahram Amiri a pakisztáni nagykövetségen működő iráni érdekképviseleti hivatalban keresett menedéket, és azonnal vissza akar térni hazájába" – adta hírül a rádió.

Az Iráni Atomenergia-szervezetnek dolgozó egyetemi kutató még tavaly júniusban tűnt el Szaúd-Arábiában, mekkai zarándokútján. Teherán szerint az amerikai titkosszolgálat rabolta el a szaúdi hírszerzés segítségével.

Idén márciusban az ABC amerikai televízió azt közölte, hogy a férfi megszökött hazájából, és együttműködik a CIA-vel. Amerikai illetékesek tagadták ezt.

Teherán július elején behívatta az amerikai érdekeket képviselő svájci nagykövetet, és dokumentumokat nyújtott át neki, amelyekből az derül ki, Amirit az Egyesült Államok rabolta el.

Az utóbbi hetekben egymásnak ellentmondó videofelvételek jelentek meg az eltűnt tudós ügyében. Az egyiken egy Amiriként bemutatkozó férfi azt állítja, hogy az Egyesült Államokba vitték és megkínozták. A világhálón megjelent másik felvételen szintén az iráni atomtudósnak adja ki magát egy férfi, és arról beszél, hogy jelenleg az Egyesült Államokban folytat tanulmányokat. Egy harmadik videoanyagban pedig egy magát szintén Amiriként azonosító személy azt bizonygatja, hogy megszökött az “amerikai ügynökök" fogságából, de most bujkál, és kéri az emberjogi szervezeteket, segítsenek neki visszatérni hazájába.

Teherán és Washington röviddel az 1979-es iráni iszlám forradalom után szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat. Azóta az Egyesült Államok érdekeit Teheránban a svájci nagykövetség képviseli, míg Irán ügyeit a pakisztáni nagykövetség tartja kézben Washingtonban.