Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irány Győr és Budapest!

Kitárja kapuit a Pálffy Miklós és a Petőfi Sándor laktanya

Szöveg: Kresz Fruzsina, Petróczy Levente | Fotó: archív |  2023. szeptember 7. 11:41

Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én. Mindkét helyszínen harcászati bemutatóval, lövészettel és koncerttel várják a látogatókat. Az MH BHD családi napja miatt harcjárművek mozgására kell számítani!

nyiltnap1

A győriek nyílt napján érdemes már a megnyitó ünnepség kezdetére odaérni, hiszen az esemény részeként egy 85 milliméteres légvédelmi löveggel végzik el a díszlövést. A szervezők igyekeztek minden korosztály számára programokat szervezni, a Várakozni Tilos zenekar koncertjét követően többek között rakétás bemutató várja a közönséget, majd az MH 7. Területvédelmi Ezred tagjainak gyakorlati ismereteiről bizonyosodhatnak meg az érdeklődők. A kutyás bemutató után következik a rendezvény egyik kiemelt programja: az ezred katonái harcászati tudásukról adnak tanúbizonyságot a nagyközönség előtt, majd 14 órakor zászlólevonással zárul a nyílt nap.

A programok mellett a kilátogatók megtekinthetik a laktanyában található haditechnikai eszközöket, fegyverzeti anyagokat, katonai és rendvédelmi relikviákat, kipróbálhatják a repülőgép-szimulátort, továbbá paintball-, airsoft-, légpuska- és lézerlövészettel is várja a honvédség iránt érdeklődőket. Természetesen nem maradhat el a népszerű makettkiállítás és a Kalandtárház sem, a tárházban katonai akadályokon próbálhatják ki magukat a gyerekek.

nyiltnap2

Az MH BHD családi napján zenével várják az érkező vendégeket, majd a program a 32. Testőrezred alaki bemutatójával veszi kezdetét. A nap folyamán az MH Központi Zenekar előadásában térzenét hallgathat a közönség, de ennyiben nem merül ki a zenés repertoár, ugyanis a legkisebbeknek Halász Judit koncerttel kedveskednek a szervezők. Délután az MH Katonai Rendészeti Ezred kutyás bemutatója tölti meg az alakulóteret, majd Mogács Dániel humorista stand-up előadását követően újra térzenétől lesz hangos a Petőfi laktanya.

A szervezők mindemellett hagyományőrző játszóparkkal, akadálypályával, hangszersimogatóval, kisvasúttal, népi játékokkal, ugrálóvárral, gyermekfoglalkoztató sátorral, illetve a klasszikusnak mondható arcfestéssel, csillámtetoválással, lufihajtogatással várják a legkisebbeket. Akik kizárólag a laktanyát szeretnék megnézni, azok számára jó hír, hogy a 32-esek Baráti Körének jóvoltából séta keretében megismerhetik a komplexum fontosabb épületeit.

A katonai szervezetek mellett más fegyveres testületek, együttműködők is megtalálhatóak lesznek a rendezvényen, hogy saját szakterületüket és speciális képességeiket bemutathassák az érdeklődőknek.

A színes programkavalkád részleteit megtalálják az alakulat honlapján: bhd.honvedseg.hu

A családi nap miatt szeptember 8-án hajnalban és szeptember 9-én késő délután Budapesten katonai harcjárművek mozgására, illetve szeptember 9-én reggel 09:00 órától 15:00 óráig a Petőfi laktanya környékén megnövekedett hanghatásra lehet számítani.

Kérjük a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Megértésüket és türelmét köszönjük!

plakat3
MHBHD_Nyiltnap20230818_kicsi