Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét lesújtott a pakisztáni légierő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 28. 8:46

Tizenöt tálibot ölt meg csütörtökön a pakisztáni légierő az ország északnyugati, Afganisztánnal határos részén. A szélsőséges iszlám fegyveresek hivatalos pakisztáni adatok szerint 40 embert veszítettek 24 óra alatt. A légierőn kívül a pakisztáni tüzérség is támadta az orakzai körzetben megbújt tálibokat, akik közül – a meghaltakon kívül – huszonöt megsebesült.

A tálibok egyik szóvivője megerősítette ugyan a támadások tényét, de csak három társa halálát és nyolcnak a sebesülését ismerte el.

A pakisztáni hadsereg állítása szerint az utóbbi hetekben több száz tálib fegyverest ölt meg, de ezt független forrás nem erősítette meg, a tálibok pedig rendszerint cáfolják a hivatalos adatokat.

A hadsereg egy év óta folyamatosan támadja az iszlám fegyvereseket, és az ország több körzetéből sikerült is elűznie őket. A tálibok egy része Pakisztán északnyugati, Afganisztánnal határos részére húzódott, oda, ahol a csütörtöki támadás történt.