Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét rakétákkal támadták Izraelt

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. február 1. 9:41

“Komoly, haladéktalan reagálást” sürgetett vasárnap Benjámin ben Eliezer izraeli infrastruktúra-miniszter a Gázai övezetből érkező újabb rakétatámadásokra röviddel azután, hogy a reggeli órákban újabb két rakéta csapódott be Izrael területére.

“A Hamásznak fizetnie kell. Senki ne akarja elhitetni velünk, hogy a rakétatámadásokat ‘fegyelmezetlen kis csoportok’ hajtják végre. Tudjuk, hogy a Hamász ellenőrzi a helyzetet" – szögezte le Ben Eliezer az izraeli katonai rádiónak adott nyilatkozatában, hozzátéve, hogy ez ügyben figyelmen kívül kell hagyni a február 10-én esedékes parlamenti választásokat.

“Semmiképpen sem szabad hagyni, hogy azok a szabályok vezessenek minket, amelyeket a Hamász akar ránk erőltetni" – figyelmeztetett a munkapárti miniszter, aki korábban a védelmi tárcát vezette az izraeli kormányban. Az Izrael és az iszlamista szervezet között megkötött tűzszünet óta legalább öt rakétát lőttek ki a zsidó állam déli területeire.

Címkékrakéta