Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kis kerítés, nagy lépés

Szöveg: Dánielné Vígh Krisztina |  2009. február 1. 14:29

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport, az USAID, valamint az iskolában tanuló diákok szüleinek közös együttműködése által elkészült Afganisztánban a khinjani lányiskolát és a városi klinikát elválasztó fal.

A fal közel 60 méter hosszú. Nagy lépés ez a magyar PRT életében, hiszen példa nélküli, közösen kivitelezett projektről van szó.

Magyarországon természetesnek vesszük, ha az iskolában a szülők segítenek, ebben az országban azonban nagy előrelépés, hogy a helyi közösség bevonta magát a munkálatokba.
Egyik látogatásunk során az iskola igazgatója Abdul Habib kérte a MH PRT segítségét, abban, hogy újítsuk fel, vagy építsünk új falat mivel a régi már életveszélyes és bármikor kidőlhet – esetleg a gyermekek sérülését okozhatja. Az igazgató felajánlotta a fal építésében a szülői munkaközösség segítségét, mivel így a költségek is alacsonyabbak lesznek.

A projekt kivitelezésében nagy segítségnek bizonyult a USAID hiszen a költségeknek valamivel több mint a felét állta, így a kivitelezés sikerrel járt. Ez volt az első közös MH PRT-USAID projekt, de az elkövetkező időben is folytatódik az együttműködés, hiszen közösen több tanintézménynek, klinikának, rendőrségnek vagy rászoruló, szegény emberen tudunk segíteni.

A két intézményt elválasztó fal január végén átadásra került, melyen az iskola igazgatója Abdul Habib, a tantestület és a szülői munkaközösségen kívül a MH PRT parancsnoka Sándor Zsolt ezredes, Khinjan város rendőrfőnöke, a helyi Suravezető, Baghlan tartomány kormányzója és a kormányzói hivatalt képviselő hivatalnokok vettek részt. A helyi Mullah megáldotta a falat, megköszönték a MH PRT-nek, USAID-nak az anyagi segítséget, hiszen tudják azt, hogy az összefogás nélkül a klinikát és az iskolát elválasztó falat nem tudták volna újjáépíteni.

Ugyanezen a napon a rendőrség felújított épülete is átadásra került. Az épületnek lecserélték a tetőszerkezetét, kicserélték a nyílászárókat, melyeket lefestettet a kivitelező, valamint egy új lépcsőfeljárót építettek. Az épületben irodák, pihenőhelyek lettek kialakítva az itt dolgozó rendőrök részére.
Az átadási ceremónia után a rendőrség étkezdéjében egy kisebb fogadást rendeztek, melyen kebabot, süteményt és teát szolgáltak fel. Ekkor mondott köszönetet mind az iskolánál épített falért, mind a rendőrség épületének felújításáért a Járási Kormányzó, a Tartományi Kormányzó. Az MH PRT parancsnoka elmondta, örömmel segítettünk és segítünk az elkövetkező időben is.

fotó:

HenningRadtke