Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét találkoztak a vadászpilóták

Szöveg: Havasi Marcell | Fotó: a szerző felvételei |  2023. október 19. 16:27

Tizenegyedik alkalommal találkoztak októberben múlt és jelen vadászpilótái az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban, Balatonakarattyán.

_DSC5826

A találkozót dr. Koller József dandártábornok, az MH Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka nyitotta meg. Beszédében külön köszönetet mondott azért az összetartásért és hagyományőrzésért, melyből az aktív pilóták is tudnak erőt meríteni. A megnyitót követően - a Vadászpilóta Találkozó hagyományainak megfelelően - okleveleket és ajándéktárgyakat adtak át. A résztvevők megemlékeztek az elhunyt pilóta társakról, valamint meggyújtották a múlt és a jelen katona generációit összekötő gyertyát.

Az előadások sorát Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, a Magyar Légierő egykori vezérkari főnöke nyitotta meg. Prezentációjában a Vadászpilóta Találkozó első megszervezésének részleteibe nyújtott betekintést, ismertetve azokat a személyeket és eseményeket, akik megalapozták a szakmai rendezvény létjogosultságát. Az eseményen dr. Remes Péter, orvos ezredes és űrkutató egy űrincidens esettanulmányán keresztül mutatta be a Nemzetközi Űrállomáson tapasztalható kihívásokat.

Címkéklégierő