„Istennel a hazáért és a szabadságért!”

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én, a reneszánsz stílusú Borsi várkastélyban született. A család nagy reményeket fűzött a kis Ferkóhoz, már a várandósság alatt is nagyon bíztak abban, hogy Zrínyi Ilona fiúgyermeket hord a szíve alatt. I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona elsőszülött fia ugyanis még kisdedként meghalt. Született ugyan egy lányuk is, Julianna, de a család szempontjából nagyon fontos volt, hogy fiú vigye tovább a fejedelmi címet, és miután nagyanyja, Báthory Zsófia révén királyi vér csörgedezett az ereiben, akár a lengyel trón várományosaként is tekinthettek rá.

Rákóczi az édesapját nem ismerte, hiszen még csecsemő volt, amikor elveszítette. Édesanyja egyedül nevelte őt nővérével, majd hozzáment a nála nyolc évvel fiatalabb kuruc vezérhez, Thököly Imréhez. A Rákóczi-ház familiárisai – főként Báthory Zsófia hívei – nem nézték jó szemmel az újdonsült férjet, rangon aluli betolakodót (dédapja még marhakereskedő volt), és a család romlását előidéző lázadót láttak benne. Ráadásul evangélikus volt, miközben Báthory Zsófia és fia, valamint Zrínyi Ilona is hithű katolikusként élt. Bizonyos, hogy mindkét fél részéről szerelmi házasságról volt szó, de Thököly felemelkedéséhez a Rákócziak birtokai, várai is hozzájárultak, az ő részéről tehát politikai jelentősége is volt a frigynek. A gyermek Rákóczi – részben környezetének, nevelőinek hatására – nem szívelhette mostohaapját, ám édesanyjára való tekintettel ezt mindvégig igyekezett leplezni. 1703-ban Zrínyi Ilona meghalt (Rákóczi őt gyászolva indította meg a szabadságharcot), Thököly azonban még két évig élt, és mostohafia ez idő alatt is tiszteletteljes hangon levelezett vele. Thököly pedig utódok híján Rákóczit és az ő gyermekeit tette meg örökösének.

Az ifjú Rákóczi csehországi és bécsi neveltetés után nem akart a magyar politikai helyzettel foglalkozni, csak fokozatosan sodródott bele egy főúri szervezkedésbe – XIV. Lajos francia király támogatását szerették volna megnyerni. A Napkirállyal kezdeményezett levelezés azonban kitudódott, ezért felségárulással vádolták meg, és le is tartóztatták. Érdekesség, hogy ugyanabba a bécsújhelyi börtönbe zárták, ahonnan nagyapját, Zrínyi Pétert a vesztőhelyre kísérték. Innen aztán a börtön parancsnokának, Gottfried Lehmann kapitánynak segítségével sikerült Lengyelországba szöknie.

Az 1703-ban induló szabadságharc külpolitikai lehetőségeit egyedül a spanyol örökösödési háborúban való francia-bajor sikerek biztosíthatták volna. A kuruc, francia és bajor csapatok Bécs alatti egyesülésének reménye azonban már 1704-ben, a höchstädti csatavesztéssel szertefoszlott. A francia támogatás ugyan némi pénz és katonai tanácsadók biztosításával 1709-1710-ig megmaradt, de ekkor már látható volt a harcok kedvezőtlen végkimenetele. Az 1708. évi trencséni vereség után a kurucok folyamatosan hátrálni kényszerültek, és 1710 végére eldőlt, hogy a katonai vereség elkerülhetetlen. Rákóczi azonban még ekkor is bízott az általa időhúzónak szánt tárgyalásokban. Újra Lengyelországba ment, de sem a törökkel háborúba lépő orosz cár támogatását, sem néhány hazai vár (Munkács, Ungvár) tartós ellenállását nem sikerült biztosítania. A távollétében megkötött szatmári béke szerencsére biztosította mindazt, ami a vereség árnyékában még megmenthető volt.

Rákóczira azonban mégsem egy bukott felkelés, hanem Közép-Európa leghosszabb ideig tartó szabadságharcának vezéreként tekintünk, aki ugyan nem volt kimagasló hadvezér (csatáit rendre elveszítette), de kitűnő állam- és hadszervező volt: szinte a semmiből teremtette meg azt a kuruc hadsereget, amely a könnyűlovas portyázó harcmodor alkalmazásával nyolc éven át a vereségek ellenére is dacolni tudott a császári erőkkel. A kurucoknak kisebb ütközetekben, bravúros lovasharcokban aratott győzelmekkel, és az ellenség hátában végrehajtott diverzáns akciókkal sikerült hosszú ideig kitartaniuk, a győzelem kivívásához azonban nem volt elég erejük.

Rákóczi a szabadságharc után emigrációba vonult és mindvégig bízott a harc újraindításának lehetőségében. Lengyelországból előbb Franciaországba ment, ahol XIV. Lajos szívesen látta udvarában, ám ott tartózkodásának politikai jelentősége már nem volt. A Napkirály halála után a Párizs közelében fekvő Grosbois mellett lakó kamalduli remetéknél talált menedéket. Itt kezdett hozzá emlékiratai és vallomásai megírásához. Nagy hatással volt rá a janzenizmus eszmerendszere, ami katolikus mozgalomként számos ponton a protestánsok által képviselt tanokkal is egybecsengett.

1718-ban a törökök újra hadba léptek a Habsburgokkal. Rákóczi Ferenc III. Ahmed szultán meghívására Törökországba ment, hogy a török csapatokhoz csatlakozva ismét felkelést indíthasson Magyarországon és Erdélyben. Az ötlet nem volt reménytelen, mert a bujdosók jelentős része Törökországban telepedett le. Mire azonban Rákóczi török földre érkezett, a háború a Habsburgok győzelmével véget ért. A fejedelem és kísérete számára csupán a szultán nagyvonalú támogatása maradt: élete hátra lévő bő másfél évtizedét a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban töltötte, és ott hunyt el 1735-ben, éppen nagypéntek napján…