Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael-palesztin béke egy éven belül?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 2. 15:10

Mindenfajta teleplétesítési tevékenység befagyasztására szólította fel Izraelt a palesztin elnök. Mahmúd Abbász azon a vacsorán mondott beszédet, amelyet Barack Obama adott a Fehér Házban a Washingtonban közvetlen tárgyalásokat kezdő palesztin elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, továbbá a másik két közvetett résztvevő, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdalláh jordániai király tiszteletére.

A Palesztin Hatóság elnöke annak a nézetének adott hangot, hogy egy éven belül lehetséges a békemegállapodás Izraellel. A vacsorán ugyancsak beszédet mondó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hangsúlyozta, hogy tartós békére törekszik Izrael és a palesztinok között.

“Izrael és a palesztinok megérdemlik a békét" – fogalmazott Netanjahu, aki partnerének nevezte Abbászt a békét célzó erőfeszítésekben. Hangsúlyozta: kettejüktől függ, hogy úrrá legyenek a népeik közötti konfliktuson, és új kezdetet biztosítsanak.

“Izrael történelmi kompromisszumra törekszik, ami lehetővé teszi népeink számára, hogy békében, biztonságban és méltóságban éljenek" – jelentette ki Netanjahu.

Leszögezte ugyanakkor, hogy a béke olyan biztonsági megállapodásokat követel, amelyek kiállják az idő próbáját. Ennek kapcsán azt hangoztatta, hogy az Izrael által korábban tett engedmények nem járultak hozzá az országa elleni erőszakos cselekmények megfékezéséhez. A békemegállapodás nem nélkülözheti a biztonsági garanciákat Izrael számára – szögezte le a kormányfő.

A munkavacsora előtt Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban megbeszélést folytatott az izraeli kormányfővel és a palesztin elnökkel. A találkozót követően az elnök kijelentette: az igazi munka csak most kezdődik, a feleknek meg kell ragadniuk a vissza nem térő alkalmat a közvetlen tárgyalásokra.

1595906746