Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael szerint iráni hadihajók tartanak Szíriába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 17. 19:03

Az izraeli külügyminiszter szerint iráni hadihajók tartanak Szíriába a Szuezi-csatornán át, és ezt Izrael provokációnak tekinti. „Ma éjszaka két iráni hadihajó próbál meg átkelni a csatornán a Földközi-tengerre Szíria elérésének szándékával… ilyen évek óta nem történt… Sajnálatomra a nemzetközi közösség nem mutat készséget arra, hogy foglalkozzék a megismétlődő iráni provokációkkal. A nemzetközi közösségnek meg kell értenie, hogy Izrael nem hagyhatja a végtelenségig figyelmen kívül ezeket a provokációkat” – jelentette ki Avigdor Liberman külügyminiszter szerdán.

A Jediot Ahronot izraeli napilap szerint egy MK-5 típusú fregatt és egy kísérő hajó van úton Szíriába. A lap úgy tudja, hogy iráni hadihajók az iszlám köztársaság 1979-es kikiáltása óta nem használták a csatornát.
A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség azt jelentette, hogy kadétok tartanak kiképzésre Szíriába, ahol egy éven át fognak állomásozni. A hírügynökség a szomáliai kalózok elleni védekezés gyakorlását hozta fel indokul. Izraeli biztonsági források szerint viszont semmivel sem lehet megmagyarázni iráni hadihajók küldését a Földközi-tengerre.

A Szuezi-csatorna hatóságai még nem kaptak kérelmet a hajók átkelésének engedélyezésére. Hadihajók áthaladását a védelmi minisztériumnak és a külügyminisztériumnak kell jóváhagynia – mondta egy tisztviselő.

Egyiptomi illetékes: iráni hadihajók nem haladtak át a Szuezi-csatornán

Egyiptomi tájékoztatás szerint nem haladtak át iráni hadihajók csütörtökre virradóra a Szuezi-csatornán, mint annak az izraeli külügyminiszter előzetesen hírét keltette. A csatorna egyik illetékese azt mondta, az iráni hajók visszavonták áthaladási kérelmüket. Ahmed el-Manahli, a csatorna hajóforgalmáért felelős bizottság egyik tagja közölte: a Vörös-tengerről a Földközi-tengerre tartó éjszakai konvojban iráni hadihajó nem volt, és a pénteki bejelentkezők listáján sem szerepel iráni haditengerészeti egység. A hajókaravánok áthaladását az ellenkező irányba, a Földközi-tengerről a Vörös-tengerre más napszakban bonyolítják le.
Manahli emlékeztetett arra, hogy a hadihajók áthaladását a védelmi minisztériumnak és a külügyminisztériumnak egyébként is jóvá kell hagynia, bármely országhoz tartozzanak is azok.

A csatorna egy másik illetékese csütörtökön – név nélkül nyilatkozva – azt mondta, hogy miután Izrael hangot adott aggodalmának, a két hajó visszavonta áthaladási kérelmét, nem indokolva a visszakozást. Manahli viszont tagadta a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség tudósítása szerint, hogy a vízi út hatóságaihoz ilyen kérelem érkezett volna iráni hadihajók ügyében.
Az izraeli külügyminisztérium egyelőre nem volt elérhető csütörtökön, hogy reagáljon a fejleményekre.