Izraelbe akart szökni – agyonlőtték
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. április 21. 6:49Egyiptomi határőrök lelőttek kedden egy eritreai menekültet, aki megpróbált átszökni Izraelbe – közölték biztonsági források. Két másik határsértőt – egy eritreait és egy szudánit – megsebesítettek, őket egy közeli kórházban ápolják az észak-sínai el-Arísban. Az Izraelben menedéket kereső afrikai menekültek egyik kedvelt tranzitútvonala a sínai határ.
Izrael folyamatos nyomást gyakorol Egyiptomra a menekültáradat megállításának érdekében.
Egyiptomi határőrök legalább 14 illegális bevándorlót öltek már meg ebben az évben, 2009-ben pedig összesen 19-et. Emberi jogi szervezetek sérelmezik az egyiptomi biztonsági erők gyakorlatát. Az ENSZ és az Amnesty International felszólította Egyiptomot, hogy tiltsa meg határőreinek a túlzott erő alkalmazását fegyvertelen bevándorlók ellen.
A biztonsági erők azt mondják, hogy kizárólag azután lőnek illegális határátlépőkre, ha ők többszöri felszólításra sem állnak meg, és olyan eset is előfordult már, hogy embercsempészek nyitottak tüzet határőrökre.