Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli légicsapás érte az aleppói repülőteret

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. május 3. 18:49

Izraeli légicsapások érték május 2-án kora reggel az észak-szíriai nemzetközi repülőteret, egy szíriai katona meghalt, a repülőtér működése leállt – közölte a szíriai állami média.

Két civil és öt szíriai katona megsebesült a SANA szíriai hírügynökség szerint. Az izraeli hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak a légicsapásokról. A repülőtér a február 6-i, Törökországot és Szíriát sújtó, több mint 50 ezer halálos áldozatot követelő földrengések után küldött segélyek egyik kulcsfontosságú érkezési pontja volt.

Egy brit székhelyű szíriai ellenzéki háborús megfigyelőszervezet, a Syrian Observatory for Human Rights (SOHR) azt közölte, a csapás a repülőlőtér melletti lőszerraktárat vette célba. A szervezet szerint az Aleppó melletti katonai repülőteret is izraeli csapások érték, erről az állami média nem számolt be.

A SANA híradása szerint a április 29-én, szombaton a Homsz város feletti légicsapásban három lakos megsebesült, egy üzemanyagtöltő állomás kigyulladt. A SOHR azt közölte, megsemmisítettek egy üzemanyagraktárat, mely az Irán által támogatott Hezbollah fegyveres csoporté volt.