Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli tűzparancs

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 20. 13:01

Az izraeli hadsereg parancsba adta katonáinak, hogy nyissanak tüzet, ha palesztin fegyveresek megpróbálnak foglyul ejteni közülük valakit – akkor is, ha ezzel saját bajtársuk életét is veszélyeztetik – adta hírül az izraeli közszolgálati rádió.

A rádió a Gázai övezet határa mentén szolgáló egyik tartalékos alakulat tagjától értesült a parancsról, amely tudomása szerint azt célozza, hogy “mindenáron" elkerüljék Gilád Salit izraeli tizedes esetének megismétlődését.

Salitot palesztin fegyveres csoportok ejtették foglyul egy közös rajtaütésben 2006 júniusában, s mint azóta kiderült, zavarba esett társai nem nyitottak tüzet az emberrablókra.

A tizedes mindmáig fogságban van, szabadulásáért cserébe több száz bebörtönzött palesztin szabadon engedését követeli Izraeltől a Gázai övezetben hatalmon lévő iszlamista Hamász mozgalom az egyiptomi közvetítőkkel zajló tárgyalásokon.

Az izraeli hadsereg szóvivője nem volt hajlandó magyarázatot fűzni a rádió értesüléséhez, hangsúlyozva, hogy “nem szokás tájékoztatást adni a katonáknak adott parancsokra vonatkozóan".