Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jak-52-es katasztrófa egy floridai légibemutatón

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. március 29. 16:19

2011. március 27-én vasárnap, helyi idő szerint 16 óra 27 perckor, bemutató repülés közben lezuhant egy Jak–52-es típusú kiképzőgép a floridai Bunnel város repülőtere (Flagler County Airport) mellett. A helyi Wings Over Flagler névre keresztelt airshow-n négy Jak–52-essel bemutatót repülő Red Thunder csapat katasztrófát szenvedett gépének pilótája – az 58 éves Bill „Wild Bill” Walker – életét vesztette.

A közvetlenül a repülőtér melletti, erdős területre zuhant Jak–52-es lezuhanásának oka eddig ismeretlen, a vizsgálatot szakértők bevonásával kezdték meg. A szemtanúk elmondása szerint a repülőgép éppen a közönség számára igen látványos „szív" formát rajzolta az égre, a pilóta azonban eddig tisztázatlan körülmények között elvesztette uralmát a gép felett, és egyenesen a földnek csapódott. A lezuhant Jak–52-es a földön további személyi sérülést nem okozott, a helyi tűzoltók röviddel az esetet követően megkezdték a lángok oltását.

A katasztrófa után a programot félbeszakították, vasárnap azonban ismét levegőbe emelkedhettek az airshow szereplői: egy délelőtti egyeztetést követően a résztvevő repülőgépek egyetlen kötelékben repültek át a katasztrófa helyszíne felett, egy szóló gép pedig – az elhunyt pilótának emléket állítva – szimbolikusan kivált a kötelékből.

1595916314
1595916314

 

 
Az elhunyt pilóta, Bill Walker – R.I.P.