Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán: katonák keresik az eltűnteket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 13. 10:15

Körülbelül tízezer ember tűnt el a japán Minamisanriku kikötővárosból a pénteki 8,9-es erősségű földrengés után – a közszolgálati NHK televízió közlése szerint. A Csendes-óceán partján lévő kisvárosban a katasztrófa előtt 17 ezren éltek. A helyi hatóságok most a katonaság segítségével próbálják kideríteni, mi történt a kikötőváros lakosságának hatvan százalékával. A többiek menedékhelyeken vannak.

Tomohiko Kato, a Miyagi megyei katasztrófavédelem tisztje szerint a romok is akadályozzák a veszteségek számbavételét. Vannak menedékek, amelyeket még helikopterrel sem lehet megközelíteni. “Attól tartok, egy ideig még eltart, mire végzünk a veszteségek összesítésével" – mondta a katasztrófavédő. Minamisanriku a pénteki földrengés által leginkább sújtott települések egyike. A japán katasztrófában a földrengés és az azt követő szökőár legalább ezer ember halálát okozta.