Hatvan éve alakultak meg a tiszti klubok

 

A második világháborúig a világon sok helyen – ahol nagy katonai garnizonok voltak –, így Magyarországon is, tiszti kaszinók működtek. Ezen intézmények voltak helyszínei a tisztek családjainak, valamint az elit polgárság társasági életének. Aztán 1945-ben megalakult az új magyar hadsereg, amely folyamatos fejlődésnek indult, és az 1950-es évek elejére nagy létszámúvá vált. Ezekben az időszakokban – a kis és nagy helyőrségekben egyaránt – a hivatásos tiszti, tiszthelyettesi állománynak albérletben, vagy katonai szállásokon lakott.  A fárasztó kiképzési napok végén a  katonák csak kevés szabadidővel rendelkeztek, ám ezt sem tudták kulturált körülmények között eltölteni, mert nem voltak olyan helyek, ahol pihenhettek, kikapcsolódhattak, vagy szórakozhattak. Ezen problémák megoldása miatt szükségessé vált a tiszti klubok létrehozása. 

Az elhelyezés megoldása okozta az első gondot. Az illetékes parancsnokoknak és szakembereknek olyan helyiségeket kellett bérelniük, vagy vásárolniuk, amelyet – akár egy esetleges átalakítás után – megfeleltek a rendeltetésnek. Általában minden helyőrségben régi középületeket sikerült erre a célra megszerezni. Kezdetben feladat volt az is, hogy olyan körülményeket teremtsenek, amely a „második otthon" érzetét biztosítja a katonáknak, emellett pedig lehetőséget nyújt az étkezésre, a pihenésre, a szórakozásra és a társasági életre. Ezen igények kielégítése érdekében könyvtárak, presszók, éttermek, játékszobák, társalgók, mozik működtek a megalakuló tiszti klubokban.

Az intézmények vezetése vezetése szervezte a katonafeleségek foglalkoztatását, képzését, valamint segítette munkába való elhelyezkedésüket, a gyerekek tanulását, korrepetálását is. Ezek miatt hozták létre a katonafeleségek és a gyermekek klubját, rendeztek szabás-varrás, gépírás és kézimunka tanfolyamokat, de népszerűek voltak a különféle előadás-sorozatok is, például nevelésről, egészségügyiről, vagy háztartásról. 

Ebben az időszakban sokan voltak a hivatásos katonák között olyanok, akik nem rendelkeztek középiskolai érettségivel, és sajnos akadtak olyan egyenruhások is, akiknek még az általános iskolai végzettségük sem volt meg. A klubok vezetésének feladata lett, hogy – az alakulatparancsnokok közreműködésével – iskolákat működtessen. Mindezek mellett rendszeresek voltak a színházi, és a táncestek, valamint a filmelőadások.

A klubok sokáig zártkörűen működtek, csak a hivatásos állományú katonák és családtagjaik voltak jogosultak a belépésre. Mellettük a helyőrségek azon polgári személyei látogathatták az intézményeket, akik valamilyen szintű vezetők voltak, vagy munkakapcsolatban álltak a klubbal.

Aztán a társadalom és a hadsereg változása, fejlődése egyre újabb követelményeket támasztott a kulturális életben, így a klubokkal szemben is. Ezeknek a követelményeknek a klubok igyekeztek megfelelni. Így az évek során bővült és színesedett a klubok tevékenysége, létrejöttek különböző öntevékenységet végző kis közösségek, klubok (katonafeleségek, ifjúsági, gyermek, numizmatikai-bélyeggyűjtő, nyugdíjas, film, sport), szakkörök (barkács, fotó, kézimunka, kertészeti), tanfolyamok (nyelv, szabás-varrás, gépíró, hegedű, zongora, gépjármű) indultak. Mindezek mellett felléptek művészeti csoportok, színjátszók, bábjátszók, gyermekénekkarok, néptánccsoportok, szólisták, énekesek, és versmondók is.

A művészeti csoportok rendszeresen részt vettek az évenként megrendezett kulturális seregszemléken, fesztiválokon, amelyeket a honvédség és a  különböző polgári szervek szerveztek. A tiszti klubok is kezdeményezői voltak a különféle társadalmi és  családi ünnepeknek, például házasságkötéseknek, katonai esküvőknek, névadó ünnepségeknek. 

Az elmúlt években volt olyan időszak, amikor egyszerre 30-40 tiszti klub működött a honvédség keretén belül. Feladatuk szélesedésével, funkciójuk változtatásával a nevük is változott, találkozhattunk tiszti klubokkal, helyőrségi klubokkal, fegyveres erők klubjával (FEK), vagy éppen helyőrségi művelődési otthonnal (HEMO) is. Az idők folyamán szélesedett a látogatók köre is, először csak a társfegyveres testületek tagjaik, később azonban már a polgári lakosság is beléphetett az intézményeknek helyet adó épületekbe. Több klubban – ahol erre lehetőség volt – kiállításokat rendeztek, emellett pedig híres és népszerű írókat, színékeszet, sportolókat hívtak vendégségbe, akik munkájukról beszéltek, élménybeszámolókat tartottak. Népszerűek voltak a szellemi vetélkedők és a sportversenyek is.

Az elmúlt hatvan év alatt sok tízezer ember kapott lehetőséget – és élt is vele – a klubok által nyújtott tartalmas művelődésre, szórakozásra, aktív pihenésre, élményszerzésre.
Véleményem szerint ezek az intézmények teljesítették a kor, a társadalom kulturális igényét. Segítették a hivatásos katonák, a fegyveres testületek tagjainak munkáját, a családok összetartozását, a polgári lakossággal való jó kapcsolatot, a kölcsönös megbecsülést. Sok helyen bázisai voltak a színvonalas kulturális életnek.

Tapasztalatom szerint ma is sokan, ugyanakkor sajnos egyre kevesebben emlékeznek vissza örömmel és nosztalgiával ezekre a rendezvényekre.

Én magam azon szerencsés emberek közé tartoztam, akik a kezdetektől 30 éven keresztül –  1951-81 között – a debreceni, szegedi, szentendrei, majd ismét a debreceni klubok, művelődési otthonok parancsnokaként, igazgatójaként dolgozhattam. 

Fotó: Archív