Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán veteránügyi minisztert nevez ki Obama

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. december 7. 14:59

Japán származású tábornokot nevez ki Barack Obama veteránügyi miniszternek. Ezt a megválasztott amerikai elnök szombaton este jelentette be az NBC tv-csatornának adott interjúban.

A 66 éves Eric Ken Shinseki, aki a West Point amerikai katonai akadémián végzett, majd megsebesült a vietnami háború idején, az Egyesült Államok történetének első ázsiai származású négycsillagos tábornoka volt.

1997-től az Európában állomásozó amerikai haderők főparancsnoka volt, NATO-missziót vezetett Bosznia-Hercegovinában, majd 1999-ben Bill Clinton elnök az amerikai szárazföldi hadsereg vezérkari főnökének nevezte ki. E tisztségéből vonult nyugállományba 2003-ban, miután összekülönbözött Donald Rumsfeld akkori védelmi miniszterrel. Shinseki ugyanis úgy vélekedett, hogy több katonára van szükség az iraki katonai akció sikeres végrehajtásához, mint amennyivel a Pentagon számolt.

Obama vasárnap Chicagóban egy sajtókonferencián jelenti be hivatalosan jelöltjének nevét. A bejelentés külön érdekessége, hogy egybeesik a Pearl Harbour elleni 1941-es japán támadás 67. évfordulójával.