Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Járőrversenyen a táborozók

Szöveg: Kelemen Ilona |  2022. július 22. 12:35

Járőrversennyel teljesedett ki az angol nyelvű honvédelmi tábor Szolnokon, július 21-én.

angol tábor nyitó

Az MH Béketámogató Kiképző Központ katonái olyan komplex járőrgyakorlatot állítottak össze, amely során a fiatalok a megszerzett tudásukról „élesben” adhattak számot. Miután a szükséges testfelületeket álcafestékkel elfedték, a táborozók két csoportban indultak el teljesíteni a közel nyolc kilométert felölelő feladatot. Az Alfa és Bravo csapat tagjai a járőrverseny minden pontján megmérettettek egymással, ahol bizonyíthatták egyebek mellett, hogy nemcsak újjáéleszteni tudnak, de kiválóan felhelyeznek egy izraeli kötszert is. A járőrözés során nélkülözhetetlen a tájékozódás, a térképolvasás, a koordinátalevétel, vagy éppen az irányszög mérése, ám a felkészült diákok ezen feladatokat is sikeresen teljesítették.

A tábor utolsó napján, július 22-én nem csak szép emlékekkel távozhatnak majd a fiatalok, hiszen a győztes csapat tagjai külön elismerésben is részesülnek.