Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jóváhagyták Vegyi Ali kivégzését

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. február 29. 10:20

Az iraki elnöki tanács pénteken jóváhagyta Ali Haszán Madzsid, közismert nevén “Vegyi Ali” kivégzését az iraki kurdok ellen az 1980-as években végrehajtott népirtás kitervelése miatt – jelentette az iraki állami televízió.

A döntéssel elhárult az utolsó jogi akadály a néhai Szaddám Huszein elnök unokaöccsének kivégzése elõl. Madzsidot eredetileg már tavaly fel kellett volna akasztani. Az ítélet végrehajtását azonban elhalasztották, miután a kurd Dzsalal Talabáni elnökbõl és a két alelnökbõl, a szunnita Tarik al-Hasemibõl és a síita Adel Abdel Mahidból álló államfõi testület nem volt hajlandó jóváhagyni azt.

A 66 éves Madzsid, akit a vegyi fegyverek iránti szenvedélye miatt kapta gúnynevét, a 2006 decemberében kivégzett Szaddám Huszein egyik legközelebbi munkatársa volt. 2007 júniusában ítélték õt halálra Huszein Rasid al-Tikríti, a katonai akciók volt helyettes irányítójával és Szultan Hásim at-Tai volt védelmi miniszterrel együtt a kurd lázadás megtorlásáért. Az 1987-88-ban végrehajtott Anfal-hadmûveletnek közel 180 ezer halálos áldozata volt.