Juci bácsi második élete

Május 7-én délután sok ismerős, zömében nyugállományú katona érkezett a várpalotai HEMO-hoz: a Magyar Honvédség 160. és a Magyar Légierő megalakulása 70. évfordulója tiszteletére Juhász János nyugállományú alezredes kiállításának megnyitójára készültek. A kiállítás témája 3D hatású, oldalnézeti haditechnikai grafikák bemutatása, ami május hónapban itt lesz megtekinthető.

A kiállítást Orosz Zoltán vezérőrnagy, az ÖHP törzsfőnöke nyitotta meg, aki megnyitójában hangsúlyozta, hogy nagyon jól ismeri Juhász János katonai pályafutását, és mégis nagyon nehéz róla, mint emberről beszélnie. A jelenlévők ugyanis régi barátok, munkatársak, akiknek bármit mondana, nem lenne ismeretlen. Annyit azonban kiemelt, hogy Juhász János igazi összfegyvernemi tiszt volt és ezt semmilyen helyzetben nem tagadta meg, szerette hangoztatni tüzér múltját és ragaszkodott új szakmájához, a helikoptervezetéshez.

A termekben kiállított alkotások segíthetik a magyar katonai repülés történetének bemutatását a ma emberének, katonának és civilnek egyaránt. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a korszerű fényképezőgépek korában van–e ennek az ábrázolási technikának létjogosultsága. Szerinte akik megnézik ezeket az alkotásokat, láthatják, hogy ezekben több van, mint amit egy fénykép megörökíteni képes.

A szervezők abban is bíznak, hogy a kiállítással a Magyar Honvédség kultúrájának hazai és külföldi elismertségét is emelik.

De ki is tulajdonképpen a kiállító Juhász János? A nyugállományú alezredes 2001-es nyugdíjazásáig hosszú és nagyon változatos életutat futott be. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola tábori tüzér szakán végzett 1977-ben, majd egy átszervezés során 1981-ben Szolnokon elvégzi a szállító helikopter vezetői átképző tanfolyamot. Helyőrségekben Kiskunhalast Szentkirályszabadja a követi, ez után Budapest és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia felderítő szaka, majd Börgönd és újra Szentkirályszabadja.

2001-ben megy nyugdíjba, mint a MH 87. Bakony Harcihelikopter ezred Hadműveleti-Kiképzési Osztály osztályvezető „Juci bácsija", és kezdi el a második életét.

A gépész szakrajzban való jártasságot már a középiskolából hozta magával. Ez irányú vonzódását fokozta az amatőr makettezés, ami egész életében elkísérte. Kihívás volt számára az üzemelő technika modellként történő megjelenítése, annak valóságtartalmának pontos megmutatása.

A második életét valójában már 1992-ben elkezdte, amit egy ablaktalan székesfehérvári pince helységében új vállalkozásaként, új névvel indított el és ezt a környezete „Air Art grafikai stúdió" néven ismerhetett meg. Ekkor kezdett komolyabban foglalkozni a festőművészettel, de ezzel a szenvedélyével az ezrednél nem volt egyedül, így volt akiktől eltanulhatta a különböző festészeti technikákat. Több hivatásostársa már “meg volt fertőződve": volt, aki tájképeket festett, volt, aki karikatúrákat, más a női testeket szerette megörökíteni, de Juci Bá eretnek módon maradt a technikánál.

Az oldalnézeti repülőgépfestmények kivitelezésének ötlete ekkoriban fogant meg benne, és ezt csak erősítette az akkoriban elterjedő NATO oldalnézeti díszlapok látványa is. Ezekben az években már több, a térbeli részleteiben hű repülőfestményt készített megrendelésre a sok egyéb témájú képe mellett.

Régebben nagy segítőtársa volt Borsodi Tibor nyugállományú alezredes, aki országos hírű hobbimakettező és többszörös díjnyertes. Kezdetben nagyon kevés szakirodalmuk, fotójuk volt a hihetetlenül részletes oldalnézeti repülőgépfestmények megalkotásához. Rengeteget számított a szem, az emlékezet és a társ véleménye, egy-egy mű nagyon sok egyeztetésen, vitán ment keresztül. Elmondható, hogy minden egyes kép csapatmunka eredménye volt. Tibor a szerkesztő-rajzoló, a jelvény-felirat felfestő volt, míg Juci bá a többi részletre ügyelt, így a mű mindig több lépcsőben állt össze.

Jelenleg nem dolgoznak együtt.

Juci bá vett egy jobb szemüveget, egy új számítógépet és ha lehetséges, ma már számítógépes grafikai programmal csinálja meg 3D hatású oldalnézeti grafikai műveit. Van, amikor kombinálja a festett grafikát a számítógépes eljárással.

A mai életéhez a 2001. szeptember 9-i szentkirályszabadjai nyílt nap adta meg a lökést, mivel a repülőnapon ekkor merül fel először a részt vevő külföldi vendégpilóták részéről az ilyen irányú tevékenység magyar-külföldi összehasonlításának igénye.

Iváncsik Miklós karolta fel ezt az igényt, és az ő kezdeményezésére készült el az első alkotás, a MI-24D. A kisszámú díszlap-sorozat másfél hét alatt rohammunkában született meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel ezt követte a többi festmény a MI-8T, MÍG-29B és a ME-109 G6 és a többi, a magyar légierőben szolgált típus.

Juhász alezredes munkája természetesen nem szakadt el a szárazföldi csapatoktól sem, mert Juci bácsi “nagy szíve" oda is húz és nem tudja elfelejteni tábori tüzérségnél töltött ütegparancsnoki múltját. Ezért egyre több alkotással nyúlt vissza a kezdetekhez és elevenítette fel a régi tüzér technikát.

Egy festmény átlagosan 1-2 hét alatt készül el. Az elkészítési időt befolyásolhatja a modellezni kívánt technikai eszközről rendelkezésre álló műszaki anyag teljessége, mert a hiányzó paraméterek megszerzése széleskörű kutatómunkát igényel. A készítés kézimunka, de ma már a forrásanyagok, jelvények feldolgozásában és pontosításában maximális mértékben felhasználja a számítógép adta lehetőségeket. A festmények 50×80 cm-es ragasztott fehér falapra készülnek, előre történő kiszerkesztéssel. A sziluetteket művészi akryl festékek, valamint tinták felhasználásával, speciális szórópisztolyok és ecsetek alkalmazásával viszi fel.

Juci bá dizájn tervéhez kötődik a híres MI-24 „Csőrike" és a tavaly debütált MI-24 „Hind" sikeres megalkotása. Nevéhez fűződik a kiadásra került néhány RFO-s plakát és leporello is. De nem távoli tőle a repülőnapokon való szpíkerség, vagy a velős szlogenek gyártása sem.

Életének egyik leghűségesebb része a Juci becenév. Ez valahol és valamiért még az általános iskolás korában ragadt rá és mindig úgy alakult az élete, hogy valaki ezt tovább vitte a következő környezetébe. Néhány estben még jól is jött, mivel a Juhász János meglehetősen gyakori név és ha még a rendfokozat is megegyezik, akkor jöhetnek a kellemetlen félreértések. Ilyen helyzet alakult ki Szentkirályszabadján, ahol a felettesek és a beosztottak számára a problémák elkerülése miatt természetessé vált a Juci és egy idő után a Juci bá megszólítás.