Jutas, a „magyar katona-paradicsom”

Mi sem bizonyítja jobban a jutasi altisztek nimbuszát, mint például vitéz Káplán György nyugállományú alezredes visszaemlékezése. Tanulmányai befejezését követően ugyanis az oktató tisztek a következő rövid beszédet intézték hozzá, és bajtársaihoz: „Uraim! Önök itt az akadémián mindent megtanultak, amit egy tisztnek meg kell tanulnia. Kikerülnek a csapatokhoz, ahol már mindezt gyakorlatban kell alkalmazniuk. Azonban, ha valamiben elakadnának, keressenek meg egy Jutason végzett altisztet, kérdezzék meg őket. Ők mindenre pontosan tudják a választ.”

De hogyan is született meg a híres jutasi altisztképző intézet? Csáky Károly honvédelmi miniszter 1924. május 20-án adta ki az altisztképző és nevelőintézet felállításáról szóló rendeletét. A rendeletben - többek között - az olvasható, hogy a „Kormányzó Úr, Őfőméltósága tósága (…) hozzájárult ahhoz, hogy a magyar királyi honvédség altiszti karában beálló fogyatékok pótlására megfelelő sarjadék altisztképző és nevelőintézetben neveltessék.”

Igaz, ez a bizonyos intézet eredendően Örkénytáborban települt volna, és az első évben maximum 154-en kezdhették meg tanulmányaikat. Azonban hamar kiderült, hogy infrastrukturális problémák miatt az örkényi tábor nem tudja befogadni az altisztképzőt, így hamarosan már minisztériumi bizottság vizsgálta az esetleges jutasi helyszínt.

Az intézet négy évfolyamába 14 és 18 év közötti fiatalokat vettek fel, akik katonai tapasztalatot csak az 1921-ben életre hívott leventeintézmény keretei között folytatott katonai előképzés során szereztek. Bizonyos anomáliák miatt a jutasi altisztképző később áttért a két évfolyamos képzésre, és az úgymond majdnem zöldfülűek helyett a legalább néhány évet szolgált tisztesek képzésére helyezték a hangsúlyt. Ekkor – Gömbös Gyula honvédelmi miniszter egyetértésével – már 240 fővel működött az intézmény. A honvédelmi miniszter a Horthy Miklós kormányzótól kapott felhatalmazás alapján a kiadott rendeletében meghatározta, hogy a kiválasztott altiszti „sarjadék” három évi csapatszolgálat után kerül két évre Jutasra, majd onnan őrmestereként a csapatokhoz. Az új rendszerű képzés 1934. október elsejétől kezdődött. Ekkortól az altisztképző új neve Kinizsi Pál Csapataltisztképző Iskola lett.

S hogy milyen is volt ez a legendás képzés? Nos, a visszaemlékezések és beszámolók szerint az intézetben emberfeletti követelményekkel párosítva, katonai szaktudásban, jellemben, fellépésben, hazájához hű, feletteseinek feltétel nélkül engedelmeskedő, a parancsot végrehajtó tiszthelyetteseket formáltak, akik messze kimagaslottak a nem Jutason végzett tiszthelyettesek közül. Az altisztképzőt oktatási-nevelési- kiképzési színvonala alapján Horthy Miklós kormányzó már 1925-ben „az ország egyetlen mintaszerű intézetének” minősítette. Ennek alapja a mélységes hazafiság és a rendkívül kemény katonai fegyelem volt, amely mögött azért emberséges odafigyelés, és szeretet húzódott. „Ezek a tiszthelyettesek a fronton inkább meghaltak, de egyetlen egy katonájukat sem hagyták ott. Képesek voltak kimászni a lövészárokból sebesült társaikért. A magyar baka őbennük látta az apját” – így egy korabeli visszaemlékezés.

Szűcs Sándor nyugállományú főhadnagy (kiváló szolgálataiért altisztből léptették elő főhadnaggyá) feljegyezte: „Jutas többet jelentett nekünk egy iskolánál. (…)1940- ben vagy 1941-ben Magyarországon járt a német hadügyminiszter és mielőtt visszautazott, interjút adott az egyik újságnak. Ebben a következőket mondta: „Két dolgot irigylek az önök hadseregétől, az egyik a hajmáskéri tüzérségi lőtér, a másik a Jutason lévő tiszthelyettesképző iskola.’” Csala János szakaszvezető arra a kérdésre, hogy mit kapott Jutastól, a következőket felelte: „Új egyéniséget! Rend! Fegyelem! Munka! Összesen: Jutas, a magyar katonaparadicsom! (…) Feltűnő a tökéletes, példás bajtársiasság!”

Az altisztképző iskola épülete egyébként eredetileg katonai kórház volt, amely a Veszprém város által adott területen 1915–1916-ban épült. A kórháznak az első világháború után a város tulajdonába kellett volna kerülnie, azonban még 1921. április elején is kórházként működött. Ezután egy rövid ideig a Nemzeti Hadsereg egyes alakulatainak elhelyezésére is szolgált, illetve tiszti üdülőtelepként működtették. Majd – mint arról korábban szóltunk - az 1924. szeptember 15-én felvett jegyzőkönyv szerint a Honvédelmi Minisztérium a jutasi tábort az altisztképző intézet céljaira használta fel. A tábor területén tiszti lakások voltak, benne az épületkezelőséghez beosztott tisztek és polgári alkalmazottak laktak. Amint az altisztképző intézet birtokba vette az épületegyüttest, azonnal elkezdték átalakítani és bővíteni az épületegyüttest. 1941-ben a főépület magasföldszintjén elkészült az iskola díszes címerfala, rajta az iskola jelmondatával: „Erős akarat minden akadályt legyőz — Erős akarat csak erős hitből fakad.” A különböző építkezések és a kiképzések gyakorlatilag az intézet megszűnéséig folytak. 1944. december első hetében megkezdték a jutasi altisztképző kitelepítését, és december 26-án - vitéz Tóth Imre ezredes parancsnok vezetésével - a „Veszprém-külsőről kigördült a jutasi iskola negyedik szerelvénye (…). Jutas, mint a magyar tiszthelyettesképző bázisa, a fogalommá vált intézmény (…) megszűnt létezni.”

Miután 1989-ben Veszprémet – így a volt altisztképző intézetet is – elhagyta az utolsó szovjet katona, az épület előbb az ÁPV Rt, majd 2003-ban a Megyei Levéltár tulajdonába került.

Érdekesség, hogy a jutasi altisztek tervezték és építették a balatonszőlősi templomot. A növendékek mentették meg, majd folyamatosan gondozták az iskola területén található Rab Mária forrást és kegyhelyet.

Forrás: dr. Földesi Ferenc nyugállományú ezredes: „A Jutasi Altisztképző Intézet”