Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kaczynski halála: a légiirányítókat is kihallgatnák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 27. 10:07

A lengyel katonai ügyészség szerdán bejelentette: kérelemmel fordult az orosz társszervekhez, hogy kihallgathassa a szmolenszki Szevernij repülőtér azon légiirányítóit, akik szolgálatban voltak Lech Kaczynski elnök különgépének tavaly áprilisi katasztrófája idején.

Mint Zbigniew Rzepa, a lengyel katonai ügyészség szóvivője elmondta, az orosz légiirányítókat tanúként akarják kihallgatni. Varsó a múlt héten szemére vetette a szerencsétlenséget orosz részről kivizsgáló hatóságnak, hogy Lengyelországra hárított minden felelősséget a 96 ember halálát okozó katasztrófáért, figyelmen kívül hagyva az orosz légiirányítás által elkövetett hibákat és a szmolenszki repülőtér műszaki állapotát.

A szovjet utódállamok Államközi Repülésügyi Bizottsága (MAK) által két hete Moszkvában közzétett jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel pilóták „nem voltak kellően felkészítve" és „lélektani nyomás" alatt döntöttek úgy, hogy a sűrű köd ellenére megkísérlik a leszállást. Mint a szóvivő közléséből kiderült, a két ország katonai ügyészsége párhuzamos nyomozást folytat az esetleges büntetőjogi felelősség megállapítása érdekében, függetlenül a MAK és egy lengyel kormánybizottság által lefolytatott vizsgálattól.

A Lech Kaczynskit és feleségét, valamint további 94 magas rangú, neves lengyel személyiséget szállító repülőgép 2010. április 10-én zuhant le a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett. A katasztrófát senki sem élte túl. A küldöttség a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) emlékhelyre tartott, hogy megemlékezzen a II. világháború elején Sztálin utasítására lemészárolt több mint 20 ezer lengyel hadifogoly és civil halálának 70. évfordulójáról.