Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadhafi önkénteseket toboroz a lázadók ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 5. 11:48

A líbiai kormány tárgyalásokba bocsátkozott külföldön fegyveres ellenzékének képviselőivel, hogy megpróbáljon egy békemegállapodást nyélbe ütni – közölte július 4-én hétfőn Moammer Kadhafi kormányzatának egyik szóvivője. Musza Ibrahim szóvivő egy e-mailben közzétett nyilatkozatban megírta, hogy a találkozók Olaszországban, Egyiptomban és Norvégiában jöttek létre, az adott országok kormányzati képviselőinek jelenlétében, s a tárgyalások jelenleg is folytatódnak. Szavaiból azonban nem derült ki egyértelműen, hogy a tárgyalásokra a lázadók vezető testületének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) a tudomásával és jóváhagyásával került-e sor.

A nyugati hatalmak többsége az ÁNT-t tartja a líbiai nép egyetlen legitim képviselőjének.

„Az utóbbi néhány hétben magas rangú líbiai kormányzati tisztségviselők a világ több fővárosában találkoztak a líbiai ellenzék képviselőivel, hogy a líbiai válságból kivezető békés megoldásról tárgyaljanak. Más közvetlen tárgyalások jelenleg is folynak" – idézte a brit hírügynökség a szóvivői nyilatkozatot, amely szerint az egyik ilyen találkozóra Rómában került sor a líbiai kormány tisztségviselői és Abdel Fattah Junesz al-Abidi, Kadhafi volt belügyminisztere között, aki még februárban szökött át a lázadók oldalára.

Háled Káim külügyminiszter-helyettes ugyancsak hétfőn Tripoliban újságíróknak azt mondta, hogy a tárgyalásokon, amelyek mintegy két hónapja folynak a harcok leállítása érdekében, sikerült bizonyos eredményeket elérni.

Líbiai vezetők már korábban is beszéltek arról, hogy tárgyalnak a lázadókkal, de részleteket most először árultak el ezekről a megbeszélésekről.

Közben a lázadók által szorongatott tripoli kormány védelmi minisztériuma „szent háborúba" hívta a lakosságot, önkéntes csatlakozásra szólítva mindazokat a „nőket és férfiakat, akik készek felvenni a harcot a keresztes lovagok és az árulók bandái", azaz a NATO erői és a lázadók ellen. A televízióban beolvasott és a JANA állami hírügynökség által is közölt felhívásból kiderül, hogy férfiak és nők jelentkezését egyaránt várják az újonnan létesített toborzó irodákban.

Az önkénteseket toborzó felhívást három nappal azután tették közzé, hogy Kadhafi ezredes hangfelvételről újabb üzenetet intézett a Tripoli központjában lévő Zöld téren összegyűlt több ezer hívéhez, mozgósítást rendelve el a beszédben, s arra biztatta híveit, vonuljanak a fővárostól délre elterülő hegyekbe, és foglalják vissza a felkelők által megkaparintott harcállásokat.

Musztafa Abdel-Dzsalíl, a lázadók legfelsőbb politikai szervének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak a vezetője a kelet-líbiai Bengáziban hétfőn kijelentette: a Tripolival folytatott tárgyalásokon nem jöhet már szóba az a változat, hogy a hatalomból távozó Kadhafi Líbiában maradhasson. „Kadhafinak mostantól egyetlen lehetősége maradt: távozni a hatalomból és szembenézni az igazságszolgáltatással" – szögezte le egy nyilatkozatban Abdel-Dzsalíl.

Előzőleg, vasárnap a lázadók székhelyén felkorbácsolódtak az indulatok, miután Abdel-Dzsalíl a brit hírügynökségnek adott nyilatkozatában lényegében azt mondta, az ÁNT kész biztosítani a líbiai vezetőnek, hogy ha távozik a hatalomból, immunitását megőrizve visszavonuljon egy számára kijelölt líbiai településére, és ott éljen nemzetközi felügyelet alatt.

A nyilatkozat miatt kisebb tiltakozás alakult ki a Kadhafival való bármiféle tárgyalások ellen. Abdel-Hafiz Goga, az ÁNT alelnöke és szóvivője pedig sietett leszögezni, hogy az ajánlat semmissé és érvénytelenné vált, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság kiadta Kadhafi ellen az elfogató parancsot.