Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karzai:„A béke érdekében minden afgánnal beszélni akarunk”

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. március 11. 14:08

A kabuli kormány akár Omar mollával, a tálib lázadók vezetőjével is hajlandó tárgyalni az ország népének megbékélése érdekében, de csak az afgán alkotmány alapján – jelentette ki csütörtökön a pakisztáni látogatáson tartózkodó Hamid Karzai afgán elnök.

Az államfő közleményt adott ki, miközben közös sajtóértekezletet tartott Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfővel. Eszerint Pakisztánnak fontos szerepet kell játszania a tálibokkal folytatandó béketárgyalásokon. A közlemény célja azoknak a találgatásoknak a megcáfolása lehet, hogy a kabuli kormány megpróbálja háttérbe szorítani Pakisztánt a tálibok elleni küzdelemben.

Kabulban rendszeresen felróják Iszlámábádnak, hogy a pakisztáni vezetés nem tesz meg mindent a tálibok kifüstölésére az afgán-pakisztáni határtérségből. A lázadók hátországnak használják az Afganisztánnal szomszédos északnyugat-pakisztáni törzsi övezetet afgán célpontok elleni támadásaikhoz.

1595898328
 

Karzai a sajtóértekezleten leszögezte továbbá, hogy Afganisztán nem akar a hadszíntere lenni sem az India és Pakisztán, sem az Egyesült Államok és Irán közötti ellenségeskedésnek. India és Pakisztán rendszeresen azzal vádolja egymást, hogy kárt tesz a másik afganisztáni érdekeltségeiben, illetve megpróbálja megingatni a másik biztonságát afgán területen vagy onnan kiindulva. Az Egyesült Államok pedig azzal vádolja Iránt, hogy „kettős játékot" játszik Afganisztánban, egyfelől deklaráltan támogatja a kabuli kormányt, másfelől segíti a tálib lázadókat a nemzetközi katonai erők – köztük kétharmad részben amerikai katonák – elleni harcukban.

„Teljes mértékben tudatában vagyunk és elismerjük, hogy Pakisztán nélkül, valamint Pakisztánnak Afganisztánnal való együttműködése nélkül Afganisztán nem lehet stabil és békés ország. De úgy gondolom, mindenki egyetért abban is, hogy stabil és békés Afganisztán nélkül nem lehet stabilitás és béke Pakisztánban sem" – jelentette ki Karzai pakisztáni látogatása második napján.

1595898328
 

CímkékAfganisztán