Katasztrófák szegélyezték az atomenergia katonai felhasználását

Szöveg: Kecskeméti József | 2010. október 20. 6:06

A tömegpusztító fegyverek, különösen az atomfegyverek rendszerbe állításával az emberiségnek nem csupán a bevetésüktől, vagy az elhagyott robbanófejektől kellett tartania. Már a kezdetektől fogva balesetek tarkították az A-bombák alkalmazását. Az atommeghajtású eszközök (főként tengeralattjárók) terjedésével pedig egyéb nukleáris balesetek is szegélyezték az atomenergia katonai célú alkalmazását.

Az első dokumentált katonai atombaleset a Harmadik Birodalomban történt 1942-ben. A lipcsei atomreaktorban – ahol Werner Heisenberg és Robert Doepel kutatta az atomenergia katonai célú felhasználását – éppen azt ellenőrizték, hogy nem szivárog-e a nehézvíz? A vizsgálat során uránpor került a levegőbe, ami berobbant. A robbanás következtében annyi gőz fejlődött, ami további detonációkat okozott a reaktorban. Az égő uránpor szétszóródott a létesítmény területén, további tüzeket okozva.

Az amerikai Los Alamosi kutatólaboratóriumban (ahol a Manhattan terven dolgozott a hadvezetés) két baleset is történt. 1945-ben egy kutató egy wolfram-karbid téglára ejtett egy plutónium magot, míg 1946-ban egy másik tudós – miközben egy kritikus tömegű plutónium magot igyekezett összeszerelni – csavarhúzójával okozott azonnali láncreakciót. Mind Harry K. Daghlian, mind pedig Louis Slotin meghalt a balesetben. Az általuk összeszerelni igyekezett 6,2 kilogrammos szerkezet (ami éppen nem érte el a plutónium kritikus tömegét) később a „démon mag" néven vonult be a (had)tudományba.

Emberi hiba

A hidegháború idején, az ötvenes években aztán jócskán megszaporodtak az atomfegyverek fejlesztésével, valamint a velük való gyakorlatozás során a balesetek. 1950-ben egy B-36-os bombázó hajtott végre kiképzést, amikor a jegesedés miatt leállt motorok miatt ki kellett oldania az ál-atombombát, a becsapódáskor

bekövetkezett robbanás nem járt nukleáris szennyeződéssel. Ugyanebben az évben egy másik bombázó ütközött repülés közben egy hegynek. A kialakult tűzben a bomba burkolata megolvadt, s a kiömlő üzemanyag további detonációkat okozott. A védelmi tárca szerint azonban a bomba nukleáris alkotóelemeit és a tartalék detonátorokat a kutatás és mentés során visszaszerezték. A balesetben a repülőgép személyzetének mind a tizenhárom tagja életét vesztette. 1950. novemberében az USAF egy bombázója visszatérőben volt Kanadából, ahonnan egy titokban oda telepített Mark IV. típusú atomfegyvert szállított vissza. A gép motorja azonban meghibásodott. A bombát kioldották és működésbe hozták az önmegsemmisítőjét. A fegyver szerencsére nem tartalmazta a plutónium-magot, ám a robbanás következtében így is 45 kilogrammnyi szegényített urán szóródott szét a levegőben.

Az egyik legnagyobb katonai nukleáris katasztrófa is az ötvenes években történt. A Castle Bravo tesztet 1954-ben a Bikini atoll közelében hajtották végre, s célja az

első bevethető hidrogénbomba kipróbálása volt. A fegyver 10,7 tonna súlyú volt, további méreteire jellemző, hogy közel öt méter hosszú és 1,3 méter átmérőjű volt. A robbanás beindítása után egy hét kilométer átmérőjű tűzgömb keletkezett, amit még a 450 kilométernyire fekvő Kwajalein atollról is lehett látni. A detonáció következtében egy két kilométer átmérőjű 75 méter mély kráter keletkezett. A gombafelhő – melynek átmérője 11 kilométer volt – egy perc alatt 17 kilométer magasságba szökött fel. a tizedék percre a pusztító jelenség átmérője már 100 kilométerre nőtt, magassága pedig elérte a 40 kilométert. A robbanás mintegy hétezer négyzetmérföldnyi területet szennyezett el. S hogy mi számít ebben az esetben katasztrófának? A fegyver készítése során tervezési hiba történt, így a robbanás ereje közel 2,5-szer nagyobb, 15 millió megatonnányi volt, szemben a várttal.

Nukleáris fegyverek a mélyben

A technológia fejlődésével a mérnökök és kutatók nem csupán fegyverként tekintettek az atomenergiára, hanem igyekeztek azt megszelídítve egyéb célokra is felhasználni.

Elsősorban katonai eszközök (főként tengeralattjárók) meghajtására szerették volna alkalmazni az atomreaktorokat. Ezzel a katonai nukleáris balesetek lehetősége is megsokszorozódott. 1968-ban a USS Scorpion nevű atommeghajtású tengeralattjáró egy gyakorlaton vett részt a Földközi-tengeren. A hajó számos – az ellenség számára felbecsülhetetlen értékű – titkot vitt magával. Egyrészt a meghajtó-rendszert lehetett érdekes, másrészt a fedélzetén rendkívül bonyolult kémeszközök és a működtetésükhöz szükséges kézikönyvek voltak. A USS Scorpion emellett két nukleáris torpedóval is fel volt szerelve. A hajó egyébként korábban számos mechanikai és elektronikai problémával küzdött, egyebek mellett a hűtőrendszeréből szivárgott a freon. A USS Scorpion május 22-én süllyedt el, kiterjedt keresés után június 5-én nyilvánították elveszettnek. A fedélzetén lévő mind a 99 tengerész odaveszett. Az elsüllyedés pontos oka máig ismeretlen, Korabeli feltételezések a szovjet támadást éppúgy nem zárták ki, mint az egyik torpedó hibáját. A hajó, és a nukleáris eszközök a mai napig 3000 méter mélyen vannak az óceánban.

A hajtóművekkel egyébként is sok gond volt. 1960. októberében a

Barents-tengeren hajózó november-osztályú, szovjet K-8 tengeralattjáró hűtési rendszere adta meg magát. Miközben a legénység egy átmeneti hűtési rendszert igyekezett kialakítani, radioaktív gáz szivárgott a hajó belsejébe. Három tengerész súlyos sérüléseket szenvedett el a radioaktív gáz következtében. A hajó és a személyzet megpróbáltatásai ezzel nem értek véget. 1970-ben az Óceán-70 fedőnevű haditengerészeti gyakorlaton vett részt a K-8, amikor is 120 méteres mélységben elektromos tűz keletkezett, ami átterjedt a légkondicionáló rendszerre. A parancsnok utasítást adott a hajó elhagyására, ám ennek ellenére 52-en haltak meg, zömükben szénmonoxid mérgezésben, amikor is 80 órán keresztül igyekeztek a mélyben a károkat elhárítani. A katasztrófát 73-an élték túl. A K-8, a fedélzetén négy nukleáris torpedóval, a mai napig mintegy 4700 méter mélyen, a spanyol partoktól 490 kilométernyire van az óceán mélyén.

Reaktorhibák és robbanások

A hotel-osztályú K-19 esetében is a hűtési rendszerrel akadtak gondok, aminek

következtében a reaktor hőmérséklete 800 Celsius-fokra szökött fel, ami azzal fenyegetett, hogy megolvad a reaktor magja. A balesetben a hajó néhány része – különböző legénységi helyiségek, a ballisztikus rakéták tároló helyei és a vetőcsövek – elszennyeződött, ami miatt nyolc tengerész sugárbetegségben vesztette életét. Ennek a hajónak is viszontagságosan alakult a sorsa. 1969-ben összeütközött a USS Gato nevű tengeralattjáróval, 1972-ben tűz ütött ki a fedélzetén, aminek következtében 28 tengerész halt meg. A hajón még négyszer keletkezett tűz, szerencsére csak utolsó, 1982-es követelt halálos áldozatokat: két matróz veszett oda. A K-19-et végül 1990-ben vonták ki a szolgálatból.

Ugyancsak reaktorhibák léptek fel a K-11 esetében, itt is radioaktív gőz szökött ki a rendszerből. Igaz ez a karbantartás során következett be, így a megnövekedett radioaktív sugárzás nem követelt emberéleteket. 1968-ban a K-27 reaktorai közül az egyikben vészesen lesett a nyomás, radioaktív gőz szivárgott ki. A sugárzás szintje az egész hajón jelentősen megnőtt, kilencen vesztették életüket. A hajót végül 1982-ben süllyesztette el a szovjet haditengerészet egy kiképzőbázisa mellett. Még ebben az évben a K-140-en indult meg ellenőrizhetetlen folyamat a reaktorban, aminek következtében a teljesítménye a megszokott szint 18-szorosára, míg a nyomás és a hőmérséklet a négyszeresére nőtt. A sugárzás az egész hajón jelentősen megnőtt. A felsorolás nem teljes, mindezek mellett még számos kisebb-nagyobb nem várt esemény következett be szovjet és amerikai tengeralattjárókon.

Az egyik legnagyobb katasztrófa például 1986-ban. A K-219 – a fedélzetén

becslések szerint 34 nukleáris robbanófejjel – a Bermuda-szigetek környékén hajózott, amikor egy robbanás következett be, egy rakétasilójában. A fedél a detonáció következtében megsérült, a beszivárgó tengervíz reakcióba lépett az üzemanyag okozta tűzzel, ami további robbanásokat okozott. Hárman vesztették életüket, a radioaktív sugárzással összefüggésben az évek során még hatan haltak meg. A silóból két robbanófej került a tengerbe. A szovjetek következetesen állították, hogy a katasztrófa amiatt következett be, hogy a K-219 összeütközött a USS Augustával, amit az amerikai vezetés konzekvensen tagadott. A hajó két nappal a robbanás után elsüllyedt az Atlanti-óceánon: jelenleg is 5500 méter mélyen fekszik. A hidegháború legveszélyesebb incidenséről Mihail Gorbacsov személyesen konzultált Ronald Reagannel. Az esetből Ellenséges vizeken címmel könyv és film is készült.

Környezeti károk és hullámsírok

Ugyancsak gyászos véget ért a K-278. A Mike-osztályú nukleáris meghajtású támadó

tengeralattjáró fedélzetén 335 méteres mélységben tűz ütött ki a hátsó traktusban. Bár a válaszfalak zárva voltak, a tűz tovább terjedt az elektromos rendszerben. A reaktor összeomlott, a meghajtás szintén odalett. A tűz keletkezése után 11 perccel a hajó a felszínre emelkedett, s a legénység zöme elhagyta azt. A hajó azonban újra a mélybe, ezúttal 1700 méterre süllyedt. A parancsnok és négy másik tengerész menekülőkapszulákban próbált a felszínre jutni, ám csak egyikük élte túl. A balesetben összesen 47-en vesztek oda. A katasztrófa súlyos környezeti károkkal is járt, hiszen egy halászatilag rendkívül jelentős térségben következett be. Bár a K-278 fedélzetén zömében hagyományos torpedók voltak, akadt közöttük olyan is, ami nukleáris robbanófejjel volt felszerelve. A baleset miatt megnőtt radioaktív sugárzás – becslések szerint – akár 700 évre is tönkretehette a helyi halászatot.

Az orosz haditengerészet legutóbbi katasztrófája a Kurszk (K-141) balesete volt. A hajón új fejlesztésű torpedókat akartak kipróbálni, amikor egy 120-155 kilogramm

TNT-nek megfelelő erejű robbanás következett be, aminek következtében a Richter-skála szerint 2,2-es erősségű földrengés is kialakult. Az ezt követő robbanások ereje már 3-7 tonna TNT-nek felet meg, ami 3,5-4-es erejű rengéseket okozott. A hajó elsüllyedt a sekély vízben: a fedélzeten lévő 118 tengerészből 23-an élték túl a katasztrófát. Nem csak a szovjet-orosz flotta büszkeségei süllyedtek azonban a mélybe. A USS Tresher nevű nukleáris támadó tengeralattjáró például 1963-ba süllyedt el. Az SSN-953 kódnevű hajó a nevéről elnevezett osztály egyik képviselője volt. Az utolsó útja során próbamerüléseket kellett végrehajtania. 300 méteres mélységben vélhetően a motortérben bekövetkezett egy robbanás. A nagyobb bajt megelőzendő a parancsnok leállíttatta a nukleáris reaktort, amit később már nem sikerült újra indítani. A hajó elektromos áram hiányában képtelen volt a felszínre emelkedni: mind a 130 tengerész életét vesztette.

Címkékbaleset gyakorlat haditengerészet hidegháború katasztrófa kiképzés NATO rakéta tengeralattjáró vizsga

Ha érdekelnek a Magyar Honvédség hírei, iratkozz fel hírlevelünkre!

Katasztrófák szegélyezték az atomenergia katonai felhasználását

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

A weboldalon használt sütik beállítása

Alap működést biztosító sütik

Statisztikai célú sütik

Célzó- és hirdetési sütik