Az aknák földjén…

Szöveg: Szűcs László | 2010. október 20. 5:19

Hozzáértők mondják: ha Bosznia-Hercegovinát nem szaggatta volna háború, akkor az ország a Balkán Svájca lehetne, ugyanis a természeti adottságai kedvezőek, az itt élő emberek pedig vendégszeretők. Az 1992–1995 közötti harcok sebei azonban a mai napig nem hegedtek még be, így az élet még mindig nagyon nehéz az országban, melynek békéjét az Európai Unió katonai missziója, az EUFOR biztosítja.

Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt jártam először Szarajevóban. 2000 novemberében a Magyar Műszaki Kontingens katonái két hidat építettek a SFOR főparancsnokságnak helyet adó, a nemzetközi repülőtér szomszédságában található Butmir Táborban. Az átkelők ünnepélyes átadására érkezett a bosznia-hercegovinai fővárosba az akkori vezérkari főnök vezette delegáció.

A Miljacka-folyó két partján elterülő, négyszázezer ember lakta város akkoriban még jól láthatóan magán hordozta a három évig tartó, kegyetlen háború nyomait. Mindenhol szétlőtt házak sorakoztak, az esetleg éppen maradt épületeken is tüzérségi belövések koromfekete nyomai látszottak, a gránátbecsapódásoktól szaggatott aszfalt utak mellett pedig gépfegyvertűzzel szitává lyuggatott autók álltak.

Most tíz évvel később már felfedezhető a fejlődés, és nemcsak Szarajevóban, hanem az oda vezető úton, végig minden településen. A hegyek lankáin és völgyeiben épült apró falvakban, és a nagyobb városokban kezd visszatérni az élet a normál kerékvágásba. Azt azonban mindenki jól tudja, hogy a világ már soha nem lesz olyan, mint 1992 előtt volt.

Sajnos 15 évvel a háború vége után az utak mellett még mindig több száz, piros színű, „Mine!" feliratú tábla figyelmeztet az aknaveszélyre. Egyes felmérések szerint a mai napig közel egymillió gyalogsági-, és harckocsi akna lapul a föld alatt. A gyakran térképeken sem feltüntetett aknamezők megtalálása szinte lehetetlen feladat, a már azonosított területek mentesítése pedig különböző okok miatt nagyon lassan halad. Némi túlzással kijelenthető, ha Bosznia-Hercegovinába vezet az utunk, akkor az aknák földjén járunk…

– Az aknamentesítés még akár több évtizedig is eltarthat – mondja Ángel Ramón Herrezuelo Pérez alezredes. Az

EUFOR Többnemzeti Zászlóaljának (Multinational Battalion – MNBN) parancsnoka hozzáteszi azt is, hogy szerencsére békefenntartó katonák az elmúlt években nem estek áldozatul aknabalesetnek. A civilek azonban már nem mindig ilyen szerencsések: elsősorban a szarvasmarháikat, kecskéiket legeltető helyiek tévednek olykor aknamezőre. Súlyos, csonkolásos sérüléseket, illetve halált is okozott már aknarobbanás Szarajevó környékén.

Az EUFOR legnagyobb katonai egységének, a Többnemzeti Zászlóaljnak pillanatnyilag négy, úgynevezett manőver százada van. Magyarok, osztrákok, lengyelek és törökök vigyázzák a békét Bosznia-Hercegovinában. A magyar alegység az MH EUFOR Kontingens része, amelynek állományában jelenleg 145 katona szolgál a nyugat-balkáni műveleti területen – tudjuk meg Gulyás Géza alezredestől. A jelenleg külszolgálaton lévő hetedik váltás parancsnoka elárulja azt is: az EUFOR és a NATO különféle, egyéni beosztásaiban még 25 magyar tiszt, illetve tiszthelyettes dolgozik Szarajevóban.

A magyar műveleti század legfontosabb feladata a tömegkezelés és a városharcászat – mondja az alezredes – bár szerencsére éles helyzetben még nem kellett bemutatnia tudását az alegységnek. A kontingens többi része pedig, Nemzeti Támogató Elemként, a század, valamint az egyéni beosztásban szolgálók munkáját segíti és támogatja.

A feladatokra történő felkészülés az állandó kiképzés jegyében zajlik – ezt már Dlabig Péter százados, századparancsnok árulja el, miközben a kontingensnél használt Mercedes típusú terepjáróval a Szarajevótól mintegy hatvan kilométerre lévő kalinoviki gyakorló- és lőtér felé döcögünk. A főváros 600 méteres, míg a katonai bázis 1300 méteres tengerszint feletti magasságon fekszik, e hatalmas szintkülönbséget a hegy oldalán kanyargó szerpentinen lehet áthidalni. Bár a kilátás, valamint az ezernyi színben pompázó őszi erdő meseszép, a kirándulást mégis az aszfaltösvény 325 kanyarja teszi felejthetetlenné. A négykerekű „puttonyában" ülve a terephez nem szokott ember könnyen kap tengeribetegséget, s éli át annak minden kellemetlen tünetét. „Itt nem szégyen, ha valaki rosszul lesz" – mondja a századparancsnok, egy előre nem tervezett rövid „levegőzés" alatt.

A magyar katonák számára hétfő reggeltől szombat délig szinte folyamatos a kiképzés, így mindössze másfél nap szabadidejük marad – természetes csak akkor, ha éppen nincsenek szolgálatban. Ennek eltöltésére több lehetőség is kínálkozik. Gyakoriak a szervezett kirándulások Bosznia-Hercegovina más részeire, de sokan csak a fővárosba ruccannak ki kikapcsolódásként. A táborban pedig konditerem, és könyvtár is várja a katonákat, mindezek mellett pedig esténként filmvetítéssel is múlathatják az időt a külszolgálaton tartózkodó egyenruhások. Többen is mondják: szerencsére a rokonokkal és hozzátartozókkal rendszeresen tudják tartani a kapcsolatot. Aki akarja, akár naponta beszélhet az otthon maradottakkal, s így könnyebben elviselhető a honvágy és a magány is.

Az ország fővárosa, Szarajevó ma már leginkább egy nyüzsgő, nyugati metropoliszra hasonlít. Bár turistából még

nincsen túl sok, a Ferenc Ferdinánd híd legalább annyira népszerű az ide látogatók körébe, mint Prágában a Károly-híd. Az óváros igazi balkáni hangulatot áraszt, a több tucat mecsettel, ortodox templommal és zsinagógával, valamint az egész nap nyüzsgő bazárral. Sajnos az eurót már szinte sehol sem fogadják el fizetőeszközként, állítólag sok hamis bankjegy került itt forgalomba az elmúlt években.

A kirándulók körében ugyancsak népszerű az Igman hegyen található egykori olimpia helyszín, az 1984-es téli ötkarikás játékokon síugrást rendeztek a város fölé magasodó 1500 méter magas hegyen. Az egykori sáncokat, és a dobogót bárki megnézheti, a murvás útról azonban szigorúan tilos lelépni, itt is aknák lehetnek mindenfelé.

Az óvárosból az EUFOR katonai missziójának helyet adó Butmir Táborba tartva, még az is kiderül, hogy az elmúlt évtizedben nem lett sokkal kevesebb a koldus Szarajevó utcáin. Mezítlábas, szutykos kiskölykök veszik körbe a piros lámpáknál megálló autókat, pénzért, élelemért, ruháért rimánkodnak. Kevesen szánják meg őket, bár ennek leginkább az az oka, hogy aki egyszer ad, az a későbbiekben nem tud megszabadulni a kéregetőktől. A fejlődés azonban ennek ellenére is szemmel látható a városban: az egykori romos, lebombázott, szétlőtt épületek helyét ma már több tíz emelet magas üvegtornyok foglalják el. Ha a haladás ilyen ütemben folytatódik tovább, Szarajevó néhány éven belül valódi, európai nagyvárossá válhat.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Szűcs László