Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai eskütétel a Hajdúságban

Szöveg: Fehértói Mihály zászlós | Fotó: Garda Barbara százados |  2023. augusztus 21. 7:37

Közel százharmincan tettek katonai esküt Hajdúhadházon augusztus 17-én. Az immár kilencedik alkalommal megszervezett Egységes Alapkiképzési Program (EAP) keretében felkészített állomány ünnepélyes keretek között, a város főterén tett fogadalmat.

1Z7A9731

Polyák András ezredes, a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága parancsnok-helyettese, a rendezvény elöljárója megszemlélte és köszöntötte az állományt, majd a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt. Az ezredes köszöntőbeszédében ismertette az EAP célkitűzéseit, amelyet sikerrel teljesítettek a téren felvonult honvédek. A köszöntőt követően esküt tevő katonák a csapatzászló és a történelmi zászlók jelenlétében mondták el közösen hivatásuk legmagasztosabb szavait. Az eskü szövegét Mayer Áron Benedek közkatona mondta elő bajtársainak.

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Tasó László, a térség országgyűlési képviselője, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta: hazánk biztonsága érdekében fontos egy erős hadsereg léte, az abban kiképzett katona, valamint egy olyan 21. századi technika, amely képes alkalmazkodni a kor kihívásaihoz. Az eskütétel megható pillanatai voltak, amikor a szokásoknak megfelelően a felsorakozott katonák hozzátartozói odaléphettek az alakzathoz és közös fényképeket, videót készíthettek az eskü előtt álló szerettükkel. A rendezvény fényét a Gömöri Balázs őrnagy vezényelte Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar emelt zenei kíséretével.

1Z7A9708

Az esküt tevő, július 12-én bevonult állományt nyolc hét alatt hat helyszínen: Gödöllő, Várpalota, Kaposvár, Debrecen, Győr és Szombathely helyőrségekben készítették fel. A EAP létrehozásakor egyértelmű célkitűzés volt, hogy egy olyan képzési alternatíva jöhessen létre, amely egyaránt megszólítja a középiskolai vagy egyetemi tanulmányaikat éppen befejezett fiatalokat, a pályakezdőket és a katonai szolgálatra fogékony munkavállalókat. Az EAP célja továbbá, hogy a Magyar Honvédséghez bevonuló hivatásos, szerződéses és tartalékos állomány kiképzését egységes célkitűzés, egységes követelményrendszer és magasan kvalifikált módszerek mentén hajtsák végre.

Az egységes alapkiképzés 2022 szeptemberben indult, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a területvédelmi tartalékos, illetve önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők a szerződéses állománnyal együtt közös kiképzési rendszerben szerezzék meg azt az alapvető tudást, amellyel minden katonának rendelkeznie kell.