Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Kapisztrán teret is meghódították

Szöveg: Bányász Eszter | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. augusztus 20. 20:52

A Városliget mellett a Kapisztrán téren is számos érdekes programmal várta az érdeklődőket a Magyar Honvédség az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án.

Az MH Sportszázad katonái különleges bemutatókkal készültek Szent István napjára, sátrukban pedig bárki, aki elég bátor volt, megmérethette fizikai erejét egy-egy honvédséghez kötődő ajándékért cserébe. A térre kitelepült a Védelmi Innovációs Kutatóintézet – rövidebben VIKI – is, így többek között bemutatták az általuk kifejlesztett Nonius 4x4 könnyű moduláris taktikai járművet.

A jelenleg Bálnában megtekinthető „175 éves a Magyar Honvédség” elnevezésű kiállítás egyes darabjaival is találkozhattak a kilátogatók, így kicsik és nagyok körében egyaránt a robotkutya arathatta a legnagyobb sikert, azonban a Gripen-szimulátorok is nagy érdeklődésnek örvendtek.

01_HSZ5692

„Nekünk a toborzás az elsődleges feladatunk, mi szoktuk megszólítani azokat a fiatalokat, akiket szerződéses és tartalékos szolgálatra várunk. Az, hogy itt lehetünk, egy kiváló lehetőség erre” – fogalmazott Soós Gyula alezredes, a veszprémi Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka, hozzátéve, hogy a nap folyamán egyre több olyan emberrel találkozott, akik direkt a toborzópont felkeresése végett voltak a Honvédelmi Minisztérium előtti téren. A részükre feltett kérdések kapcsán kiemelte, hogy a Lynx-program és az Önkéntes Katonai Szolgálat volt az a két téma, ami iránt a legtöbben érdeklődtek.

Vincze Ádám törzsőrmester, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred 2. Tűzszerész Század speciális tűzszerész altisztje a programsorozat jelentősége kapcsán úgy fogalmazott: „alapvetően azért nagyon jók ezek a rendezvények, mert az emberek kijöhetnek és megismerkedhetnek olyan eszközökkel, amelyekkel nem találkozhatnak minden nap és megtudhatják azt is, hogy milyen egy katona élete.”

Hozzátette: mindenkinek ajánlaná a részvételt a hasonló alkalmakon, hiszen a gyerekeknek érdekesek lehetnek a különböző eszközök, azok a fiatalok pedig, akik fontolgatják a szolgálatvállalást, információt gyűjthetnek a kitelepült alakulatokról.

A hosszú ünnepi hétvégén a Városliget után augusztus 20-án a Kapisztrán teret is meghódították a honvédség iránt érdeklődők.

Kapcsolódó cikkek