Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Így képzeltem el élőben is”

Sokakat vonzottak a Magyar Honvédség bemutatói, a Valmarra már délután tucatnyi rajongó várakozott

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Kormány Gábor |  2023. augusztus 18. 21:22

Mindenki megtalálta a számításait a Szent István-napi programsorozat honvédelmi vonatkozásait tekintve: voltak, akik csak a Valmar könnyűzenei formáció este 6 órakor kezdődő fellépését akarták meghallgatni, másokat a különböző harcjárművek és fegyverek hoztak lázba a Magyar Honvédség városligeti ünnepi rendezvényének első napján, augusztus 18-án, pénteken.

20230818_KG_varosliget_kitelepules_014

„Amikor megtudtam, hogy a Magyar Honvédség a Valmart kérte fel az augusztus 20-i programsorozat sztárfellépőjének, azonnal tudtam, hogy itt a helyem” – mesélte lelkesen a tizenhárom éves Dénes Alexandra, általános iskolai diák és Valmar-rajongó a Városligeti Napozóréten, pénteken kora délután. Alexandrát a nagyapja és hat barátnője kísérte el a Magyar Honvédség háromnapos programsorozatának első napjára a város legnagyobb közparkjába. A Budapest XX. kerületéből érkezett kislány már három és fél órával (!) az esti fellépés előtt a színpad előtt várakozott, tucatnyi rajongótársával együtt, mert nemcsak a mintegy másfél órás koncertet szerették volna megtekinteni, hanem egy Uno-kártyapárbajra is ki akarták hívni a duó tagjait, Marics Peti és Valkusz Milán zenészeket.

„Egyébként tudjuk, hogy a honvédség szervezi az eseményt, mert a Valmar közösségi médiás felületein ez nagyon hangsúlyos volt, idefele meg is néztük a sátraikat” – tette hozzá a kiskamasz, aki úgy véli, hogy kedvencei népszerűsége a „jó, pörgős zenei kínálatukban” keresendő. „Nagyon jó, hogy ők lépnek fel ma este” – mondta mosolyogva.

20230818_KG_varosliget_kitelepules_002

Másokat a Magyar Honvédség különböző statikus és látványos bemutatói foglalkoztattak a Szent István-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó Varázsliget rendezvényen a budapesti Vajdahunyad várnál. Tucatnyian vártak arra, hogy megtekinthessék a Lynx, vagyis Hiúz típusú páncélozott harcjármű kitelepült példányát a Kós Károly sétányon. Mindez összefügghet azzal is, hogy a Magyar Honvédség kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet az említett harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba.

„Még csak péntek van, az igazi hajrá a hétvégén lesz, de már most is sok érdeklődő járkál fel-alá a sétányon” – felelte a látogatottságra vonatkozó kérdésünkre Neszméry Ferenc tizedes, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonája. A tizedestől megtudtuk: a legtöbb civil arra kíváncsi, hogy milyen harckocsi előtt állnak, a többség számára a Lynx elnevezés nem mond sokat, viszont magyar megfelelője, a Hiúz hallatán már sokan ismerősen bólogatnak.

„Azok, akik hallottak már erről a páncélozott gyalogsági harcjárműről, tudni szokták, hogy a Rheinmetall német világcég – a magyar kormánnyal együttműködve – Zalaegerszegen épített egy üzemet, ahol majd a Lynxeket gyártják” – magyarázta.

„Nagyon hasznos a jelenlétünk az ilyen eseményeken, mert sokakkal beszélhetünk, sok ismeretet adhatunk át” – értékelte Neszméry Ferenc tizedes.

20230818_KG_varosliget_kitelepules_003

A Kós Károly sétányon nem csak a Lynx harcjárművel, hanem más újgenerációs és hagyományos katonai járművekkel – például a Gidránnal, a Polarisszal és a Leoparddal – is testközelből lehet ismerkedni. Az egyik kitelepült Leopard harkocsit nem is lehetett úgy látni, hogy ne csüngött volna rajta tíz-tizenkét fiatal folyamatosan, a Panzerhaubitze 2000 (PzH 2000) önjáró tarackágyú pedig még a külföldi turisták figyelmét is felkeltette.

Az ötéves Dániel csak édesapja és édesanyja biztatására volt hajlandó nyilatkozni: „jó, mégis tudok mondani valamit”. A budapesti óvodás, aki megbabonázva szemlélte a különböző kézilőfegyvereket és a honvédségi egyenruhába öltöztetett gumiszivacs bábukat, megilletődve árulta el: „A tankok nagyon tetszettek. Közelről is megnéztem az összeset. Így képzeltem élőben is. Nem voltam még olyan helyen, ahol láthattam volna ezeket, szeretnék holnap is jönni!”

A Magyar Honvédség, az augusztus 20-i ünnepségsorozat részeként szervezett, programkavalkádja számos izgalommal kecsegteti a hétvégi érdeklődőket: a harcjárművek és fegyverek mellett többek között az aknakeresés és a különböző szimulátorok az idei slágerek. Igazán látványos elemekből sincsen hiány, mások mellett az MH Sportszázad katonasportolói is bemutatókkal érkeznek, s ötletes játékokkal is készülnek a szervezők.