Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai forródrót a két Korea között

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 20. 6:59

Bill Richardson, az egyesült államokbeli Új-Mexikó kormányzója phenjani látogatásán javasolta, hogy Észak- és Dél-Korea állítsa helyre és használja is az egymás közti katonai forródrótot a fegyverszüneti vonal térségében történő incidensek esetén – közölte vasárnap a CNN hírtelevízió.

A kormányzó ugyancsak javaslatot tett egy észak- és dél-koreai tagokból álló katonai bizottságra, amelyhez csatlakozna az Egyesült Államok is, hogy együtt ellenőrizzék a Sárga-tenger vitatott hovatartozású övezeteit – tette hozzá a CNN. Bill Richardson azután nyilatkozott a tévének, hogy találkozott Pak Rim Szu észak-koreai tábornokkal, a fegyverszüneti vonal északi oldalára telepített csapatok parancsnokával.

Richardson úgy véli, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (közép-európai idő szerint) vasárnap délutánra összehívott ülése enyhítheti a légkört a Koreai-félszigeten, ahol még inkább növelte a feszültséget Szöul bejelentése, hogy éleslövészeti hadgyakorlatot tart Jonpjong szigetén, a Phenjan által is magának követelt övezetben.

Észak-Korea az ilyen gyakorlatokat területe megsértésének tartja. Novemberben Szöul hasonló hadgyakorlatot tartott a térségben, és akkor Észak-Korea válaszul ágyúzni kezdte a partjaitól mindössze 11 kilométerre fekvő Jonpjong-szigetet. A támadásban két dél-koreai katona és két építőmunkás meghalt.

„Igen feszült a helyzet, válsághelyzet van – mondta a kormányzó a CNN-nek. – Ezek olyan pillanatok, amikor a Biztonsági Tanács valóban hatásos lehet."

A hírtelevízió szerint egyébként az észak-koreai tábornok közölte Richardsonnal, hogy megtalálták több száz, az 1950-1953-as koreai háborúban elesett amerikai katona maradványait, és azokat Phenjan visszaadná az Egyesült Államoknak. Pak csontvázak fotóit mutatta Richardsonnak és az egyik tetemen az azonosító fém dögcédulát. „Ez pozitív gesztus volt" – mondta az amerikai.

Bill Richardson volt amerikai ENSZ-nagykövet csütörtök óta tartózkodik az észak-koreai fővárosban, csillapítani próbálva a feszültséget a Koreai-félszigeten. Tapasztalata van már az észak-koreai tárgyalásokban, a múltban már sikerült hazajuttatnia amerikai katonák maradványait, és találkozott észak-koreai vezetőkkel Phenjan atomprogramja ügyében is.