Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák a hajdúdorogi diákok között

Szöveg: honvedelem.hu / bocskaidandar.hu |  2012. március 11. 14:01

Március elején egyenruhások lepték el a hajdúdorogi Szent Bazil Görög Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthont. Debreczeni Csaba, az oktatási központ igazgatója idén februárban kereste meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokát azzal a kéréssel, hogy egy rendezvénysorozat keretében ismertessék meg a gyerekeket a katonák mindennapi életével.

Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka a feladatot a 39. Lövészzászlóalj katonáira bízta. A lebonyolításért felelős öt fő közül egyébként ketten a középiskola volt tanulói, egyikük pedig jelenleg is Hajdúdorogon él.

A nyílt napon fegyverzeti bemutatót tartottak Endrész Tamás főtörzsőrmester irányításával, a déli kicsengetést követően pedig az aulában megkezdődtek az előadások.

Pogácsás Krisztián főhadnagy – az iskola volt tanulója – megköszönte a meghívást, majd elmondta, megtisztelve érzi magát a felkérés kapcsán. Kifejtette: a négy alkalomból álló rendezvénysorozat nemcsak a katonai pályára készülők számára lehet hasznos, hiszen betekintést nyújt a honvédség mindennapi életébe, s egyben közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat és az egyenruhásokat. Előadásának központi témái a tiszti pálya kihívásai és a Magyar Honvédség missziós szerepvállalásai voltak.

A második előadó, Tóth István zászlós az altiszti pályáról, valamint a külszolgálata során szerzett tapasztalatairól, élményeiről beszélt. Harmadikként Tóth Imre százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ toborzórészlegének vezetője a továbbtanulási alternatívákat vázolta a tanulóknak, emellett a szerződéses állományba való jelentkezés lehetőségeit s az ehhez szükséges követelményrendszert is ismertette.

A március közepén befejeződő programsorozat zárásaként Szentesi Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkész – aki az intézményben első alkalommal nyitotta meg a nagyböjti időszakot – beszél majd a katonai lelkészi szolgálat sajátosságairól.

Az iskola igazgatója az előadások végén megköszönte a Bocskai-dandár katonáinak odaadó munkáját, s valamennyi résztvevőnek egy-egy iskolai évkönyvet nyújtott át.