Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák a pályán

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2023. június 22. 17:21

Töretlen népszerűségnek örvend a Magyar Honvédség kispályás labdarúgó bajnoksága, amelyet idén június 22-én, csütörtökön rendeztek meg a Magyar Futball Akadémia pályáján.

A Honvédelmi Minisztérium, valamint háttérintézményei, a Magyar Honvédség, illetve meghívásos alapon a Rendőrség összesen húsz csapata mérkőzött meg egymással. E mondatot folytathatnánk azzal, hogy a bajnoki címért, de valójában a résztvevők a közös élményért és a bajnokság immáron három évtizedes múltjának legendás mivoltáért jöttek el. Az évről-évre megrendezett sportesemény idei nyitányát a gyász és a tisztelet csendje egészítette ki, ezzel búcsúzva a horvátországi helikopter-balesetben elvesztett bajtársaktól.

Bartha László ezredes, az MH Katonai Rendészeti Ezred parancsnoka, egyben a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület (HSSE) elnöke és a rendezvény igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy tizenkilenc különböző katonai, rendészeti, honvédelmi szervezet állított ki idén csapatot. Bátran kijelenthető, hogy a bajnokság töretlen népszerűségnek örvend. Az esélylatolgatás kapcsán elmondta: a legjobb nyolcba általában azok a csapatok kerülnek be, akik a bajnokságon túl a hétköznapokban is fociznak együtt, vagy együtt szolgálnak. Ebből könnyen leszűrhető, hogy amint a kiképzési foglalkozások esetében is, úgy a sportban is rengeteget számít az összehangoltság és a csapatmunka.

_SNJ0909

Bartha László ezredes és a bajnokság története 1990-re nyúlik vissza. Igaz az első időkben még játékosként jelent meg a pályán, ma már inkább a szervezői oldalon foglal helyet, persze azért egy-egy rangadó erejére ma sem késlekedik stoplist húzni. Személyes indíttatásáról faggatva elmondta, hogy harminchárom év után is ugyanolyan jól eső érzés számára megszervezni a sporteseményt, mert bár sok munkát jelent, a katonák visszajelzései és az a kiváló magatartás, amiről a pályán tanúskodnak – és amit még a civil bírói gárda sem győz elismerően dicsérni – bőven elég viszonzás számára.

A Magyar Honvédség 2023. évi kispályás labdarúgó bajnokságát a kiemelt csapatok között a Magyar Honvédség tábornoki csapata nyerte meg. Normál kategóriában az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonasportolói léphettek a dobogó legfelső fokára. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár különdíját a HM Sportért felelős Államtitkárságának játékosai vehették át, mint legsportszerűbb csapat.